Fogorvosi szemle, 1962 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1962-01-01 / 1. szám
SZAKCSOPORT HÍREI 25 ábrázolásának van szentelve. A hetedik fejezet az occlusio élettanát tárgyalja. Ez a fejezet volna talán a legérdekesebb témakör, de sajnos több benne a leíró anatómia a szükségesnél, viszont kevesebb a funkcionális értékelés. Kis névjegyzék van csatolva a könyvhöz, a ritkábban előforduló anatómiai fogalmak pontos meghatározásáról. Minden fejezet végén szelektált irodalomjegyzék egészíti ki a fejezeteket. Végeredményben a könyv, ha nem is teljesíti a tőle várt igényeket, utat mutat a jövő irányzatának, a funkcionális anatómia előtérbekerülésének, a pusztán morfológiai leírások elé. A könyv kiállítása minden tekintetben elsőrendű, ahogy ezt a Mosby könyvkiadó részéről megszoktuk. „ . Tr . , , Нго/. Varga István SZ AKCSOPORT HÍREI Beszámoló az Orvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezete Fogorvos Szakcsoportjának 1961. nov. 2-án tartott közgyűléséről Varga István dr., professzor, a Szakcsoport elnöke üdvözölte a Semmelweis termet teljesen megtöltő tagságot és megnyitotta a közgyűlést. Felkérte Berényi Béla dr. főtitkárt, hogy jelentését terjessze a közgyűlés elé. Berényi Béla dr. főtitkári jelentése (kivonatosan) : Több mint három év telt el azóta, hogy 1958. április 26-án a Fogorvos Szakcsoport a jelenleg működő vezetőséget megválasztotta. Feladatunk elsősorban az volt, hogy elősegítsük szaktudományunk fejlődését hazánkban, másodsorban pedig az, hogy társadalmi téren támogassuk egészségügyi kormányzatunkat abban a törekvésében, hogy minél jobb fogászati ellátást nyújthasson a szocializmus építése során egyre növekedő számú és igényű biztosítottnak. Ha most ennek az időszaknak lezárásaképpen visszatekintünk az elmúlt három év eseményeire, akkor sok szép sikert, de ugyanakkor néha eredménytelen harcot, sok örömteli eseményt, de sajnos sok szomorú veszteséget is kell regisztrálnunk. Rövid időszak az, amelyről beszámolunk, de hosszú a sora azoknak a kollégáknak, barátoknak, akiket legutóbbi közgyűlésünk óta elvesztettünk. Nem volt a Fogorvosi Szemlének talán egyetlen olyan száma sem, amely ne örökítette volna meg kegyelettel egy, vagy több halott kollégánk emlékét. Voltak közöttük öregek és munkaerejük teljében levő emberek, polgári gondolkozásúak és kommunisták; egy dologban azonban közös volt a sorsuk. Mindnyájan úgyszólván életük utolsó percéig a szocialista egészségügy szolgálatában dolgoztak. Alig néhány nappal ezelőtt újabb fájdalmas veszteség érte nemcsak a Fogorvos Szakcsoportot, hanem valamennyi egészségügyi dolgozót. Fiatalon elhúnyt dr. Pál Ferenc elvtárs, az Orvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, a munkásmozgalom régi harcosa, aki oly sajnálatosan rövid működése alatt is ki tudta vívni az orvosok és egészségügyi dolgozók bizalmát és szeretetét, és ami még nagyobb dolog, a megérdemelt megbecsülést tudta biztosítani az egészségügyiek számára a többi dolgozók körében. Kérem Önöket, hogy néma felállással áldozzunk valamennyi halottunk emlékének. Amikor 1958 áprilisában mostani vezetőségünk az 1956-os ellenforradalom után lemondott vezetőség helyébe lépett öt tagú ideiglenes vezetőségtől átvette a munkát, hazánk még éppen csak kilábalóban volt az ellenforradalom okozta szellemi és anyagi károkból. Tele voltunk téves nézetekkel, tisztázatlanok voltak a politikai frontok és mint az értelmiség soraiban általában, közöttünk is teljes volt az eszmei zűrzavar. Szerepet játszottak ebben a revizionista nézetek éppúgy, mint a dogmatikus maradványok. A szocialista állam erős, egészséges szervezete azonban hamar kiheverte az ellenforradalom okozta károkat. Újjáépült szép fővárosunk és ma már világos mindenki előtt, hogy az ellenforradalom okozta sebek nem torzító heggel, hanem per primam gyógyultak, Budapest szebb, világvárosiasabb, mint valaha. És ami anyagi vonatkozásban áll, az áll szellemi vonatkozásban is. Pártunk és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány kiküszöbölte az értelmiségi politikából mindazokat a hibákat, amiket a
