Fogorvosi szemle, 1960 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1960-02-01 / 2. szám
KÖNYVISMERTETÉS 57 a szájkörnyéket és a fogakat. Véleményemet a könyvről a fent előadottak értelmében alakítottam ki és a szerzőnek is ugyanezek az elvek lebegtek szemei előtt a könyv írása közben. Ez az egész könyv szelleméből sugárzik az olvasó elé. A bevezető fejlődéstani anatómiai, élettani fejezettel és a betegvizsgálattal foglalkozó rész talán kissé részletesebb, mint ezt hasonló tárgyú könyvekben megszoktuk. De ennek nyomós oka van. Nem lehet elégszer megtanulni az alapfogalmakat, megszerezni és ismételni az alapismereteket. Minden tudományág sikeres elsajátítása, bármely szakma eredményes művelése azon a feltételen nyugszik, hogy a szakmai „felépítmény” kellő alapzaton helyezkedjék el. Ugyanaz az elgondolás vezetett akkor, mikor a vérvizsgálatokkal és vérképzőrendszer betegségeivel foglalkozó rész részletes és az eredetileg kitűzöttnél nagyobb terjedelmű ismertetését a szerzővel egyetértésben fontosnak ítéltem. Az új típusú fogorvos oly keveset tanul belorvostant, hogy csak előny származhatik abból, ha a fogorvostan belgyógyászati vonatkozásait e tankönyvben kissé részletesebben ismeri meg. Ami érvényes a belgyógyászati kapcsolatokra vonatkozólag, érvényesnek látszik a kórokozók ismertetésének fejezetére is. A szájbetegségek bakteriológiájának, mykológiájának, virustanának alapos taglalása a könyvben feltétlenül nagy előny a hallgatónak. Sok fejtörést okozott a szerzőnek és lektornak egyaránt, hogy a több fejezetben tárgyalt laboratóriumi vizsgálatok ismertetése milyen mértékű legyen. Az egyes laboratóriumi módszerek olyan leírása, hogy abból némi gyakorlati tudással az egyes vizsgálatok elvégzésére is képessé tegye a hallgatót, túl terjedelmes lett volna. Viszont a laboratóriumi vizsgálatoknak egyszerű felsorolása nem lett volna elegendő. Véleményem szerint a szerzőnek sikerült a megfelelő középutat megtalálni. A hallgató a könyv elolvasása, illetve megtanulása után abban a helyzetben lesz, hogy az általa a laboratóriumba küldött testváladékok és egyéb anyagok vizsgálati eredményeinek leírását, a kapott számadatokat megérti és kellőképpen tudja felhasználni diagnosztikai munkájában. Az önálló szájbetegségekkel és a szervezet egyéb betegségeinek szájtüneteivei foglalkozó tankönyvrész minden során látszik a szerző évtizedes tapasztalata, kialakult szemlélete, mind a betegségek kóroktanának, kortanának ismeretében és diagnosztikájában, mind pedig didaktikai vonatkozásban. Ugyanez érvényes a fogágybetegségek nagy fejezetére is. A könyv függelékeként csatolt vénygyűjtemény igen hasznos és célszerű segítség a gyógykezelés terén. A kimerítő név- és tárgymutató is lényegesen emeli a könyv használhatóságát. E részletes tartalmi kritikával kapcsolatban még rámutatok egy szempontra. A modern természettudomány teljesen elvált a teleologiás szemlélettől, de a kauzalitás tana még nem hatolt be az orvostudomány minden részletébe. Használatban maradtak még az orvosi szakirodalomban egyes kifejezésmódok, amik a teleologikus, régi szemléletet tükrözik. Sugár dr. könyvében is több helyen szerepel még olyan kifejezés, mely erre vall. Pl. ilyen a szervezet „védekezőképességére” való hivatkozás. A természettudományos gondolkodás szerint ez a védekezés nem más, mint a környezet hatására létrejött visszahatás. Egyszerű reakció ez akkor is, ha az emberi szervezet működésére és életére vonatkozólag előnyös és így védekezés jellegűnek látszik és akkor is, ha a reakció káros a szervezet szempontjából. (G. Ricker). Az eddig előadottak a tartalomra vonatkoztak. Még foglalkoznom kell az utóbbi időben a magyar orvosi szakirodalom művelői között sok vitára alkalmat adó külső mezzel is. A stílust és az írásmódot (orthographia) értem ez alatt. A kézirat tanúsítja, hogy a szerző e tekintetben is alapos és gondos munkát végzett és a legjobbra törekedett. Stílusa kifejező, egyszerű és könnyen érthető. Rövid, világos mondatai tömörek. Állításait, felfogását nem lehet félreérteni. Kerülte a felesleges szószaporítást. Néhol van ugyan a szövegben ismétlés, de ez tudatos. El akarta vele kerülni a nagy terjedelmű könyvben, tanulás közben zavart okozó más fejezetre való hivatkozást. Ez csak előnyére válik az alapfokú tanulás megkönnyítésének. Igyekezett a szerző mindazokra a fogalmakra, amikre jó magyar kifejezés van, ezeket használni. A sok helyen mégis megmaradt terminus technicusok használata tudatos és szándékos. A tanulónak el kell sajátítania ezeket az idegen nyelvű műszavakat mert ez megkönnyíti más nyelvű tankönyvek olvasását. De azért is fontos a terminus technicusok többszörös ismétlés által való rögzítése, mert sokan kerülnek az egyetemre a klasszikus görög és latin nyelv tudása nélkül. Az írásmód megválasztása az idegenből átvett szavak tekintetében igen nehéz kérdés. Ezzel még egy szerző sem tudott hiánytalanul megbirkózni. A kérdés megöl-
