Fogorvosi szemle, 1960 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1960-02-01 / 2. szám
56 KÖNYVISMERTETÉS Külön kell hangsúlyoznom a Medicina Könyvkiadó bőkezűségét, mellyel lehetővé tette, hogy Kemény Imre könyve tartalmi értékének megfelelő köntösben juthasson el az olvasó közönséghez. Varga István dr. Sugár László dr.: Szájbetegségek. Egyetemi tankönyv. Medicina kiadás. 1959. 416 oldal, 229 fekete-fehér, 36 színes ábra, ára : 64,— Ft. 1931-ben megalakult a Budapesti Orvostudományi Egyetem keretében önálló fakultásként a Fogorvos Kar. Ez a körülmény már egymagában is különleges felelősséget jelent az egész tanári kar összessége és külön minden egyes tagja számára. Magyarországon eddig még nem ismert feladatot kellett megoldani : rövidített egyetemi oktatási idő alatt olyan elméletileg és gyakorlatilag jól képzett fogorvosokat kell nevelni, akik az állami fogbetegellátás keretében megállják a helyüket és szolgálni tudják közegészségügyünk haladását. Fokozódott a feladat újszerűsége azzal is, hogy hovatovább újrendszerü egyetemi oktatás alakul ki nálunk is, más országokban is. Az egyetem még nem is olyan régen az egyén tudásszomjának kielégítésére szolgáló intézmény volt, melynek szabad tetszésére volt bízva, hogy a való élet mindennapos problémáival milyen kapcsolatot tart fenn. Az egyén tanulását pedig a tudásszomjon kívül az ösztönözte, hogy a diplomával megszerzett jogait minél több sikerrel használja fel anyagi és társadalmi érvényesülésére. Az állam akkoriban az egyetemek felett legfeljebb csak laza felügyeletet gyakorolt. Ma az állam a társadalom összességének érdekeit képviseli és egyik fontos feladatának tekinti, hogy a népegészségügy legfőbb őre is legyen. Az állam szakkormányzata — az egészségügyi minisztérium — útján gyakorolja ennek a feladatnak központi irányítását és ellenőrzését. Természetes, hogy az Egészségügyi Minisztérium igen nagy súlyt vet arra, hogy egyes szakszervei, az egészségügy legmagasabb képzettségű irányítói, az orvosok, hivatásukat az állam megnövekedett feladatának teljesítésében felelősséggel végezzék. Ez kiviláglik abból is, hogy régebben az egyetemek a közoktatásügyi tárca keretébe tartoztak, így az orvosképzés is, viszont az egészségügyi célok megvalósításának irányítója a belügyminisztérium egyik főosztálya volt. A belügyi kormányzat nem avatkozott be az orvosképzés módszerébe, minisztere nem is volt orvos. Ma az egész egészségügyet egységesen az egészségügyi kormányzat irányítja, így az orvosképzést, a továbbképzést is, sőt ellenőrzi az orvosok munkáját az egész állami betegellátás területén. Ennek következménye, hogy az államhatalom a régi értelmezésben működő „egyetem” (universitas) teljesen szabad tanítási rendszere helyébe világszerte fokozatosan kötött tanítási rendszert vezet be. A modern egyetem oktatási módszere és vizsgarendszere szerint szakosított főiskola jellegűvé vált. Az egyetemnek is éppen olyan pontos tanterve van, mint más iskolának. Az előadásokon, gyakorlatokon a megjelenés kötelező. Pontos vizsgaterv szerint kell a hallgatóknak megszerzett tudásukról számot adni. De még ez sem volt elég: már az egyetemi felvétel is szigorú képesség- és tudásvizsga alapján történik. Az egyetem által kiállított végbizonyítványa pedig csak államvizsga sikeres letétele után válik az orvosi gyakorlatra, illetve orvosi állásra való kinevezésre jogosító okirattá. Az egységes egészségügyet irányító minisztérium természetesen szakszerveire hárítja az egyes feladatok elvégzésének felelősségét. A diplomát adó, oktató alapképzés sikerességéért a megfelelő fakultást teszi felelőssé. Az oktatás pedig csak akkor lehet sikeres, ha a fakultás olyan tankönyvet ad a pályára készülő diákság kezébe, melyből szakmáját, helyesebben szakmájának egy-egy tárgykörét elsajátíthatja és a legújabb tudományos felfogásokat megismerheti. így válnak felelőssé a fakultás tanári kara mellett a tankönyvek szerzői, lektorai és kiadója is. Azt hiszem, helyes utat választottam, mikor most a felelős lektori véleményem alapján írom meg ezt a könyvismertetést is. Az új típusú fogorvos szűkebb szakmájából elméletileg és gyakorlatilag is többet tanul, mint a régi szakorvosképzés idején. De a rövidített tanulmányi idő automatikusan magával hozza, hogy az általános orvosi tárgyakból kevesebbet sajátíthat el. A fogászat az egyetemes orvosi tudásanyaggal a klinikum terén főként két határterületi specializmus közvetítésével tartja a kontaktust. Az egyik a szájsebészet, a másik az úgynevezett szájbetegségek tana. A szájbetegségek nagy része csak megjelenési formája, tünete az egész szervezetre kiterjedő betegségnek és ezért a belgyógyászati, gyermek-, bőr- és ideggyógyászati szakterület fontos határterületét alkotja. A szájbetegségekről szóló tankönyv megtanulása tehát igen alkalmas arra, hogy a fogorvos tudása ne különüljön el teljesen az orvostudomány egészének anyagától. Ez azt is jelenti, hogy fogorvosképzésünknek egyik sarkalatos fontosságú disciplinája a szájbetegségek tana. Ha a szájbetegségeket tárgyaló könyv jó, az újtípusú fogorvos látni fogja rajta keresztül az egész szervezetet és nemcsak szűk szakmájának területét,
