Fogorvosi szemle, 1960 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1960-02-01 / 2. szám
RÖGZÍTETT KÉSZÜLÉKEK 43 Ezt a szemléletet óhajtanánk megváltoztatni és a fogorvos mechanikus eljárását terápiás tevékenységgé — foggyógyászattá — előléptetni. Ezt a törekvést megkönnyíti, ha az alkalmazott szerkezeti formák elnevezése is a készülék jellegre utal és szakít a szervutánzó megjelöléssel. Szemléletünk alapját a „passzív jellegű protézis” és az eredeti szervfunkciót helyreállító, tehát a szervfunkcióban résztvevő „aktív mechanoterápiás készülék” közötti elvi különbség képezi. Ha a foggyógyászatban használatos rögzített készülékeket elsősorban terápiás célból alkalmazzuk és a hiányzó fogak alakjának, nagyságának, tömegének reprodukcióját csak a terápiás érdek függvényének tekintjük, akkor logikus a mechanoterápiás készülékrendszer fogalmi meghatározása. A rögzített készülék alkalmazása ezzel elszakad a szervutánzás szemléletétől, az elveszett fogakat műfogakkal pótoló technicizmustól és a szervfunkciót helyreállító gyógyászati tevékenységgé emelkedik. A mechanoterápiás rögzített készülék fogalma tehát meghaladja az eddig használt „híd” fogalmi körét. Molnár László (Fogpótlástan 248. oldal) a hidat olyan fogpótlásnak nevezi, „amely a természetes fogakra elhorgonyozva, azokra a rágónyomást átviszi és csak azt a helyet foglalja el, amelyet azelőtt a természetes fogak”. Balogh Károly (A Stomatológia tankönyve 454. oldal) szerint „a hidak a természetes fogakra, illetve gyökerekre, mint pillérre épített vagy a hiányzó fogak helyettesítésére szolgáló fix pótlások”. Mindkét szerző híd-definíciója — megfelelve a mai világirodalmi felfogásnak — szabatos meghatározása a részleges foghiány fix pótlási módszerének. A részleges foghiány fix pótlása azonban, ilyen fogalmazásban öncélú műveletnek tűnik, holott felfogásunk szerint az akkor is csak részjelensége a fogazat egységét helyreállító terápiás szándéknak, ha tényleg csak a hiányt határoló két fogra helyezzük a fix szerkezetet. Úgy véljük, hogy ez a felfogásbeli különbség eltűnik, ha egyáltalán elhagyjuk a híd (valami elkülönült technikai megoldást jelentő) kifejezést és rögzített mechanoterápiás készülékről beszélünk, melyet „a természetes fogakra, illetve gyökerekre, mint pillérekre építünk” (Balogh) és amely „a természetes fogakra elhorgonyozva, azokra a rágónyomást átviszi” (Molnár). A mechanoterápiás készülék elnevezés már határozottan definiálja az eljárás célját és lényegét, tehát azt, hogy itt a fogazatot ért károsodás gyógyításáról van szó, a gyógyeljárás bizonyos mechanikai szerkezet igénybevételével történik, amelyet a fogakra és gyökerekre helyezünk és ezáltal a rágónyomás ezeket éri. Ez a szemlélet megkívánja, hogy az egész fogazat patológiás elváltozásait figyelembe véve keressük azt a szerkezeti formát, amely a kóros elváltozások megszüntetésére, a rágási funkció helyreállítására és a maradékfogak védelmére a legalkalmasabb, alkalmazkodik a vele érintkező szövetek biológiai feltételeihez, biztosítja a száj higiénikus miliőjét és a tökéletes helyreállítás céljának megfelelően a legjobb kozmetikai megoldást is nyújtja. A magyar szakirodalom a hídrendszerek megjelölésére Salamon Henrik nomenklatúráját alkalmazza, amely a híd elemi alkatrészeiként : az alapzat, a hídpillérek, a hídtest és a horgony elnevezéseket használja. „Az alapzat maga a szervezet, az állcsont, a fogmedernyúlvány csont szövete” (Molnár). Ez az elnevezés értelmezésünk szerint még fokozottabb jelentőséget kap, mert az alapzat fogalmát az egész fogazatra terjesztjük ki. A hídpillér — szerkezeti pillérré, a hídtest — összekötő testté — változik.
