Fogorvosi szemle, 1960 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1960-02-01 / 2. szám
42 KENDE JÁNOS DR. egyéb célok elérésére. A. Hruska már idézett könyvében írja : hogy a közúti híd pillérei merevek, az őket összekötő hídtest még az ún. merevhidaknál is mindig bizonyos mozgást végez és a pillérekkel nincs merev összeköttetésben. A fogorvosi híd statikai helyzete éppen fordított. A pillérfogak sohasem teljesen merevek, bizonyos önálló mozgásuk alig kiküszöbölhető, ezzel szemben maga a hídtest merev. A hasonlatként szereplő híd elnevezés erőszakolt, nem fejezi ki ezen szerkezet célját, sem tulajdonságait. A nemzetközi irodalomban általánosan használt korona, híd és az ezekből származtatott egyéb szakmegjelölés csupán a fejlődés folyamán véletlenül született nevek és nem a fogorvoslás egyik fő ágát képező — mechanoterápiás szisztéma — célját, hatásmódját, konstruktív jellegét kifejező, tehát módszeres nomenklatura. Az eddig használt és fentiekben kifogásolt megjelölések helyett új szakkifejezéseket ajánlunk, amelyek az alkalmazott szerkezeti formák — készülék — jellegét fejezik ki. A fogorvoslásban használatos rögzített készülékek, a terápiás célok különböző szükségszerűségeihez alkalmazkodva, egységes szerkezeti rendszernek tekinthetők. Az egységes rendszeren belül szerkezeti alapelemeket különböztetünk meg. Az egyes — megfelelően előkészített — fogcsonkra vagy gyökérre rögzített, részben a fogkorona alakját utánzó szerkezeti formát : borítótest-nek nevezzük. Két vagy több egymással összeépített borítótest a fogorvoslás céljait szolgáló ,,rögzített készülék”. A készülék azon része, amely két borítótest között van, az összekötőtest. A borítótesteket felosztjuk : 1. Teljes borítótest-ve, ha a fog hiányzó koronái részét pótolja. 2. Körkörös (cirkuláris) borítótest-ve, ha a készülék a fog meglévő és megfelelően előkészített koronái részét teljesen borítja. 3. Részleges borítótest-ve, ha a készülék a fog koronái felületének csak bizonyos részét borítja. A részleges borítótestet mindig a korona testében preparált, a célnak megfelelő alakú üregbe (kavitásba) süllyesztjük. Természetszerűleg felmerülhet az a kérdés, hogy a megváltoztatott nomenklatura mennyiben befolyásolja magát a gyakorlatot ? Úgy látjuk, hogy mind a tanítás, mind a mindennapi gyakorlat szempontjából is a fogalmak tisztázásához vezet, ha az alkalmazott szakkifejezés, amely egyszersmind a rendelkezésre álló terápiás módszer meghatározása, nem prejudikált formákat (korona, híd stb.) fejez ki, hanem deduktív módon ok és okozati következtetésekre épül. Az ortodonciában — ahol a terápiás cél egészen nyilvánvaló — minden, a fogakra szerelt vagy ráhelyezett szerkezeti formát készüléknek nevezünk. Minden ilyen készülék szerkezetének előfeltétele a kóros állapot pontos meghatározása, a diagnózis, amelynek alapján az ortodontus az ismert szerkezeti formák közül azt válassza ki és azt alkalmazza, amelytől a legjobb terápiás eredményt várja. Az ortopédiai készülékek alkalmazásához nyilván ugyanez az eszmemenet vezet. A készülékek terápiás jellege kétségbevonhatatlan. A fogászati készülékek — a koronák és hidak — alkalmazásánál a gyakorlatot túlnyomórészt a pótlás mechanikus szemlélete irányítja és fel sem merül az a gondolat, hogy a patológiás állapot megszüntetése történik. Fogpótlást és nem terápiás jellegű készüléket készítenek, mindig csak a részleteffektust, a hiányt észlelik, csak a jelenséget és nem az okokat számolják fel. A protézis szemléletében élnek.
