Fogorvosi szemle, 1960 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1960-05-01 / 5. szám

gyermekfog Ászát 157 VI. Fogpótlás ritka extrém esetektől eltekintve többnyire a frontfogak területén válik szükségessé. Élpótlások, szóló kozmetikus koronák, kis egy­tagú hidak szerepelnek a gyermekkori protetikában. Részleges, kivehető fogpótlás gyermekkorban lehetőleg kerülendő. VII. A fogszabályozás gyermekkorban óriási segítséget jelent a különböző anomáliák korrigálására. Meg kell jegyezni, hogy egyes rendellenességek a gyermekfogorvos által is megoldhatók. Gondolok itt a ferdesikkal gyógyítható keresztharapásra, továbbá olyan torlódásokra, amik egy-egy fog extractiójá­­val megoldhatók, sőt tágítólemezek elkészítése megfelelően képzett technikus segítségével, sem jelenthet megoldhatatan nehézséget. A felsorolt esetekben ha van rá lehetőség ajánlatos orthodontus véleményét is kikérni. Meg kell állapítani, hogy orthodontus és iskolafogorvos együttműködése nagyban emeli a magyar gyermekfogászat szakmai nívóját. VIII. Röntgenfelvételt készíteni gyermekfogakról nem mindig könnyű feladat. Az első korcsoportúaknál gyakran csak állcsontfelvétellel sikerül a kívánt fogképet elkészíteni. Jól tudjuk, hogy a röntgensugár kumulálódik a szervezetben. A mai sugárveszélyes élet fokozott óvatosságra int. Ezért a gyermekkori röntgenezést a legszükségesebb felvételekre korlátozzuk és fölösleges kíváncsiskodást ne röntgensugárral elégítsünk ki. IX. Szájbetegségek tekintetében külön világ a gyermek száj- és garat­ürege. A gyermekfogorvos frappáns diagnózisok felállítója lehet, ha szak­máját ilyen irányban is teljesen birtokolja. A gyermekkori fertőző betegségek­nek mint tudjuk többnyire szájtünetei is vannak. Ezeket nemcsak ismerni, de időben szakszerűen beavatkozni is kell tudni. A fertőzés lehetősége a fogá­szati kezelés kapcsán fokozottabbá válik. Éppen ezért sterilitási előírások­nak a legteljesebb szigorral kell érvényt szerezni. X. Az iskolafogászat a gyermekkezelés bevált módja. Nagyon lényeges, hogy a tanítási időben, csoportosan érkező pacienseket nem a fogfájás hozza a rendelőbe. Szerencsénkre többnyire szülők nincsenek jelen. Helyettük komoly fegyelmező erőt jelent a többi gyerek, akik előtt inkább a bátorság fitogtatása dominál és az egyben a belső szorongás legjobb leküzdője. A steril kezelések érdekében ugyanaz a pohár, tükör és szonda egy rendelőnapon kétszer ne kerüljön használatra. A használt műszert leghelyesebb dezinficiens oldatba dobni, ahonnan az asszisztensnő csak a napi munka végén emeli ki. Ne csapjuk be a gyermeket. Meggyőzéssel és ne erőszakkal próbáljuk a kezelésre rávenni a húzódozó gyermeket. Lehetőség szerint ülve dolgozzunk, hogy a gyermeknek ne kelljen fölfelé tekinteni, mert már ezzel is egy kisebb­rendűség-érzést involválhatunk. Egyben saját kímélésre is jó. Mindig több gyermek legyen kezeléskor a rendelőben ezzel is félelmük oszlik. Mielőtt gyermekfogászati rendelést vállalnánk vessünk számot magunk­kal, hogy fogja-e futni türelmünkből, szeretetünkből erre az áldozatos mun­kára. Ha később úgy éreznénk, hogy nem tudjuk az iskolafogászat nehéz munkakörét megfelelően ellátni, legyen erőnk ettől időben megválni. Aki vállalja ezt a munkát mindig nagyobb örömet talál majd benne. Szeretete, gondossága meg fogja nyitni a gyermekszíveket és az onnan kiáramló legtisztább vonzalom és ragaszkodás fogja bearanyozni mindennapi orvosi munkáját. Паль Тот: Лечебные принципы в детской стоматологии. Dr. Р. Tóth: Principles in the treatment of children Dr. P. Tóth: Behandlungsprinzipen in der Kinder-Zahnheilkunde

Next

/
Thumbnails
Contents