Fogorvosi szemle, 1960 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1960-04-01 / 4. szám
108 KOVÁCS D. GÉZA DR. Közlemény a Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karának Fogpótlástani Klinikájáról Subperiosteal is implantatumra horgonyozott hidak készítése Irta: KOVÁCS D. GÉZA dr. Idegen anyagoknak a testbe való behelyezése nem új eljárás. Ásatások alkalmával lelt inka koponyán is találtak koponyacsontot helyettesítő aranylemezt, amely hosszabb ideig volt a szervezetben. A Harvard egyetem múzeumában is őrzik a precolumbiai időkből származó, fekete kőből kifaragott alsó metszőfogat tartalmazó koponyát, melyen a beültetett fogon a szomszédos fogakon talált fogkőhöz hasonló lerakodás van. Tehát hosszabb ideig volt a szájban. Az irodalomban bőven találunk adatokat állati eredetű csontok, legkülönbözőbb anyagok, mint arany, platina, alumínium, porcelán, kaucsuk, műanyagok stb. beültetéséről. Ezek a beültetések azonban legtöbbször endosseálisan történtek. Elsőként Dahl írta le 1943-ban a fogpótlás célját szolgáló, a periosteum alá történő fémvázbeültetési eljárást, a subperiostealis implantatiót, amely alapgondolatában azóta sem változott. Újabb szerzők, főként Goldberg és Gershkoff, nálunk Balogh, Skaloud, Földvári, Huszár, Molnár, Kemény és Varga, Dóra, Berényi és mások a legkülönbözőbb módosításokat hajtották végre, azonban az az alapelv, hogy a beültetett fémváz a csont felszínére kerül, nem változott. A csonthártya alá helyezett fémvázbeültetéseket, a subperiostealis implantatumokat (továbbiakban s. i.) a pótolandó foghiányok szerint két nagy csoportra oszthatjuk : 1. teljes s. i.-k, 2. részleges s. i.-k. Áz utóbbiak aszerint, hogy a rájuk tervezett fogpótlás, a felépítmény, csak az s. i.-re, vagy az s. i.-re és a természetes fogakra is támaszkodik, tehát a fémvázbeültetés célja szerint, újabb két csoportra oszthatók : a) tiszta s. i. elhorgonyzást, b) vegyes elhorgonyzást szolgáló csoportokra. Ez a közlemény csak a vegyes elhorgonyzás céljára készült implantátumokkal foglalkozik. Fogorvosi ténykedéseink közben nap mint nap idegen anyagokat helyezünk — implantálunk — az élő szövetek közé, ill. azokra. így pl. az amalgam, a cement, a guttapercha is mind hosszabb ideig érintkezésben van az élő szövetekkel, és a külvilággal is. Alkalmazásukkor felmerülő kérdések azonban nem hatnak olyan újnak, mint amelyek az s. i.-vel kapcsolatosan felbukkannak, mert azokat a múlt és a jelen században már szakemberek bőségesen megtárgyalták s a gyakorlat rájuk többé-kevésbé megnyugtató módon válaszolt. A s. i.-k esetében a felmerülő kérdésekre a helyes válaszok a relatíve rövid megfigyelési idő és a kisszámú eset miatt csak napjainkban alakulnak ki. Saját megfigyelésünk hídpillér céljául szolgáló 39 részleges implantatumra terjed ki, a legidősebb három és fél éves múlttal bír. Ezek közül egyet a környező szövetek gyulladása miatt három hónappal a beültetés után eltávolítottunk. Két részleges implantatum a beültetés után 3—5 hónappal lingualisan szabaddá vált, ezek azonban másfél éve még a szájban vannak. Eseteinkben is a relative rövid megfigyelési idő alatt nem alakulhatott ki bennünk határozott kritikai vélemény, mert a sikeres subperiostealis implantatumtól legalább öt éves panaszmentes functiót kívánunk meg. Az eredmény attól függ, hogy az alkalmazandó anyagokat megfelelő technológiával feldolgozva olyan kémiai-fizikai tulajdonságú és alakú testidegen anyaggá, töméssé, fogpótlássá, implantátummá stb. tudjuk-e alakítani, hogy azoknak a szervezetbe való helyezésekor a velük érintkező szövetek működése az élettani határok
