Fogorvosi szemle, 1959 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1959-03-01 / 3. szám
92 KÖNYVISMERTETÉS К Ö N 1 ÍVISM E И T E T E S Balogh Károly: Fogászat III. átdolgozott kiadás (Medicina, 1958), 359 oldalon, 410, részben színes ábrával. Ára 70,— Ft. Fogászati tankönyv írója mindig igen nehéz helyzet előtt áll hazánkban, mert a tárgy irán érdeklődők összetétele túlságosan heterogén, a könyvkiadás lehetősége pedig szűk határok között mozog. A fogászat érdekli elsősorban a fogorvostanhallgatót, akinek ez lesz az élethivatása, a medikust, aki azt majd esetleg mellékfoglalkozásként fogja gyakorolni, a már kész orvosdoktort, aki stomatologus akar lenni, de érdekli a vizsg. fogászt, és fogtechnikust is. Annak tehát, aki egy ilyen áldozatos munkára vállalkozik, súlyos gondot okoz — nem az, hogy mit és mennyit írjon meg a rendelkezésére álló anyagból, hanem talán elsősorban az, — hogy azt miként írja meg, hogy mindenki megtalálja benne azt, amire szüksége van. Ezt a nehézséget kétségkívül érezte a szerző is, ami kitűnik abból is, hogy eredeti tankönyvét teljesen átdolgozta és az előbbi kiadáshoz mérten úgy a szöveget, mint az ábrák számát több mint 50%-kal növelte. Ez a bővítés nagy előnyére vált a könyvnek, úgy hogy az előző kiadásokkal szemben szinte egy egészen új művel állunk szemben, határozott előnyére a magyar fogorvosi szakirodalomnak. A könyv bővítése lehetőséget adott a stomatologiai szemlélet kihangsúlyozására, a betegvizsgálat fontosságának és a fogfájásnak, mint kórjelző tünetnek az alaposabb megbeszélésére. Részletesebb a fogszuvasodás terápiájának és profilaxissának a tárgyalása. A daganatokról szóló fejezetben nagyobb teret szán a prevenció kérdésének és a traumatológiai fejezet is jól illeszkedik a mai általános szemléletbe. Egészében véve e mű jelentős lépést jelent a magyar orvosi szakkönyvek közül indokolatlanul hiányzó „Fogászat kézikönyve” felé, amelynek megszerkesztésére szerzőt feltétlen hivatottnak látjuk. Az orvosi könyvkiadókat pedig egy ilyen könyvmegjelentetésére erkölcsileg kötelezi nemcsak a fogászati tudományos munkásság magyar művelőinek kontinentális vonatkozásban is kiemelkedő múltja, hanem a jelene is, amelynek egyik szép dokumentációja az előttünk fekvő „Fogászat” III. kiadása. Simon Béla dr. Walter Beier és Erich Dörner: Isotopen-Fibel für den Arzt (Izotópkalauz orvosok részére). Veb. G. Thieme. Lipcse. 1957. Kisalak. 201 oldal, 110 kép 35 táblázat A modern orvostudomány érdeklődési körének középpontjába került a radioaktív izotópok kérdése. Egy problémakör, amelynek alapismereteivel sem rendelkezik a még csak néhány éve végzett orvos is és amely kérdéskörrel olvasmányai során rendszeresen találkozik. Beier és Dörner, akiknek nevét kitűnő orvosi fizikájuk és ultrahang könyvük révén az orvosok körében ma már ismertnek tekinthetjük, kitűnő didaktikus érzékkel igyekeztek az orvosi társadalom érdeklődési körének és igényének megfelelően válaszolni a nehéz kérdésekre. A sugárfizikai alapismeretek plasztikus összefoglalása után megbeszéli a könyv a radioaktív izotópokat, mint az orvostudományban alkalmazott sugárforrásokat röviden összefoglalva a legnélkülözhetetlenebb atomfizikai ismereteket is. A sugárzások különböző elveken alapuló kimutatási eljárásait követően a sugárzás és az anyag közötti összefüggéseket, a rádioaktív izotópok adagolása és mennyiségi meghatározása kapcsán felmerülő problémákat beszéli meg, kitér a sugárkárosodásokra és a sugárvédelemre is. A rádióaktív izotópoknak a biológiában és a klinikai diagnosztikában való alkalmazásaival kapcsolatosan ismertetésre kerül az izotópok felhasználásával történő keringési, anyagcsere és daganatvizsgálati eljárások, valamint röviden tárgyalja a munka rádioaktív izotópoknak gyógykezelésekkel kapcsolatos alkalmazását különös tekintettel azoknak a rák gyógyításában való felhasználhatására. A könyv második, rövidebb részében az egyes legfontosabb rádioaktív izotópokat egyenként ismerteti különös tekintettel azoknak orvosi alkalmazására és felhasználására. A könyv részletesebben kitér a rádioaktív kobaltra, amelynek részünkre különös jelentőséget ad az Országos Onkológiai Intézetben alkalmazást nyert rádioaktív kobalttal történő tömeges nagyadagú besugárzást lehetővé tevő ún. kobaltágyú felállítása. A könyvet az egyes érdeklődők speciális szempontjait is magában foglaló részletes irodalom egészíti ki. Bugyi Balázs dr.