Fogorvosi szemle, 1958 (51. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám

6

CZAPPÁN ELEMÉR DR.

Ami most már az Intézet eddigi forgalmát és betegellátást illeti, 1952. május 1-től a mai napig a kezelésre felvett tanulók száma 13 551. A végzett kezelések száma 146 044. Az átadott készülékek száma 14 222. Az általunk regisztrált befejezett esetek száma 813.

Meg kell említenem, hogy ez az eredmény alapjában nem 5, hanem csupán 3 évfolyam felvételi számára vonatkozik, hiszen a fogszabályozás eredményének beérési ideje 1,5—2 év, tehát az utolsó 2 évfolyamnak csak azután lesz regisztrálható az eredménye.

Csak a minden szempontból befejezett eseteket soroltuk a befejezett esetek közé. Azoknak a száma, akik a jósikerű kezeléssel megelégedtek, de nem jelentkeztek további ellenőrzésre, többszörösét teszik a ténylegesen befejezettek számának, ahogy azt az elmaradt tanulók szisztémásán megszervezett felkutatása alapján objektive is megállapítottuk. Különösen az Angle II/l. esetek azok, amelyeknél hamarosan érhető el kozmetikai eredmény, ami alkalmat ad a szülők ilyen elhatározásának érvényesülésére. Itt tehát egy helyzeti adottságról van szó, amelynek felismerése már is utat nyit egy új problémával való megküzdésre és a vele való leszámolásra.

Egyébként itt, ennél a pontnál álljunk meg egy szóra. Mit is nevezünk befejezett esetnek, amikor Rehák szerint is egy orthodontiai kezelés valójában sohasem fejezhető be. Egyéni felfogás dolga tehát, hogy egy vége felé közeledő, kielégítő kezelésnek melyik pontján helyezzük réténtióba az esetet. H atározottan hátrányban vagyunk e tekintetben pl. a belgyógyásszal szemben, aki alkalomadtán fennálló objektív elváltozások mellett is befejezheti a kezelést, amint a tünetmentesség bekövetkezik. Szemléletünk számára állandóan hozzáférhető lévén, a rendellenes fogazat sohasem válik — maradjunk a kifejezés mellett-„tünetmentessé“ és a szabályozás befejezésénél könnyen kompromisszumra lesz szükségünk önmagunkkal szemben, vagy a kezelést folytatjuk tovább. És itt adódik azután sokszor az a helyzet, hogy a szülő gyakorlati állásfoglalása dönt, amikor a szerinte kielégítő eredmény után a kezelésnek egyoldalúan végét veti. Egységes álláspont kialakítására volt tehát ebben a kérdésben szükség.

Az Intézetben szakkörök bevonásával a közelmúltban tartott ankét olyképen körvonalazta erre vonatkozó álláspontját, hogy azt tekinthetjük befejezett esetnek, melynél a normális functio, vagyis a kifogástalan rágóképesség helyre állott.

11a végzett munkánk megítélésében számításba vesszük, hogy fiatal intézetünknek szakorvosai jóformán csak munkájuk végzése közben nyertek valóban gyakorlatot a fogszabályozásban s azt, hogy az Intézet két orvosa félévenként vagy évenként változó, a fogszabályozásban rendszerint járatlan tanulóorvos, — azután pedig ha tekintjük, hogy tervszerű munkabeállításunkértelmében túlnyomóan a szájnyomorék-jellegű igen súlyos esetek szabályozása képezi az Intézet munkaprogramját, akkor azt kell mondanunk, hogy az Intézet munkája — ahogy az a szükséghez képest alakult ki, — minden fennálló lehetőséget kimerítve nyert becsületes kielégítést. Különösen jogos ez a megállapítás akkor, ha nap-nap mellett látjuk, hogy a halmozódó, torlódó munka az orvosoknak s technikusoknak teljes munkaidejét zsúfolásig igénybeveszi, olyannyira, hogy a kezelésbe vett tanulók szabályozó készülékük behelyezésére jelen pillanatban is csak hetek múlva kaphatnak behívást.

Az Intézet egyik fontos feladata a tömegkezelésre alkalmas gyógyító-megelőző munkamódszer kidolgozása. Hogy ennek a jelentőségét megérthessük, és a tennivalók tekintetéhen mindenekelőtt eszmeileg dűlőre jussunk, induljunk ki a tényekből.