Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)
1956-02-01 / 2. szám
A FÉMKAPOCS ÉS RETENCIÖ 49 rugalmas drótból készülnek. A rágófelszíni támaszték ugyanis merevségénél és beékeltségénél fogva igen alkalmas a parodontium szöveteit károsító forgatóerők átvitelére. A merev elhorgonyzás a protézist a támfogak meglazulásáig tökéletesen rögzíti, ez a fogmű használhatóságának egyik feltétele. Ugyanakkor megteremti a maradékfogazat és a műfogak közti funkcionális egységet is, ami — Ackermann szerint — a biosztatikai egyensúlyi helyzet biztosításának egyik feltétele. A merev elhorgonyzás biológiai hátrányainak és mechanikai előnyeinek ismeretében az a nézetem, hogy e módszert csak akkor szabad alkalmazni, ha a maradékfogazatot fix sínnel transverzálisan is merevített szisztémába foglalhatjuk. Ez esetben a támfogra ható erők úgyszólván hatástalanok. b) A rugalmas elhorgonyzás Ha a protézis és a támfog közti összeköttetés rugalmas, akkor az alaplemez elmozdulásából támadt erő kisebb mértékben tevődik át a támfogra, mint merev elhorgonyzás esetén. Az összeköttetést létesítő nyeles drótkapocs ugyanis az erő hatására alakját változtatja, a kapocskarok kitágulnak, a kapocsnyél elhajlik, s ezzel megszűnik a támfogra az erőátvitel is. Addig azonban, amíg ez az alakváltozás nem következik be, az az erő, amely a horgony deformációját előidézi, magára a támfogra is hat. A támfog parodontiuma tehát — bár kisebb mértékben, mint merev elhorgonyzáskor — rugalmas erőátvitel esetén is károsodik. Ezt a gyökérhártya és alveolus szöveteiben végbemenő kórtani folyamatot alveolaris, illetve intraalveolaris kapocsártalomnak nevezem. Jellemzője, hogy az elváltozás irreparabilis. Fehr szerint rugalmas elhorgonyzáskor az erőhatás okozta intraalveolaris kapocsártalom az esetek.95%-ában bekövetkezik. A kapocsártalom preventiója rugalmas elhorgonyzáskor is a támfogak és a maradékfogazat sínezése, a tangentialis merevítés követelményeinek megfelelő fix sínnel. A fogak sínezése azonban egyrészt igen nagy beavatkozás, másrészt a hiányos fogsorban nem mindig van a tangentialis vagy a horizontalis merevítés szempont jából elegendő számú és megfelelő helyzetű fog. Ez pedig a fix sínezés sikerének egyik feltétele. Meg kell még említenem, hogy a rugalmas elhorgonyzás —• s ez hatásmechanizmusából érthető — sem a húzó-, sem a forgatóerőkkel szemben nem rögzíti oly hatásosan a protézist, mint a merev erőátvitelű. Az összehasonlító kritika azonban nem elégszik meg a fémkapcsok hatásmechanizmusának ilyen nagy általánosságban való ismertetésével. A szóban forgó két elhorgonyzási módszer kritikailag helyes értékeléséhez elkerülhetetlenül szükséges, hogy röviden felsoroljam a fémkapcsos elhorgonyzás egyéb jellegzetességeit és szerkesztésének főbb alapelveit. Mielőtt azonban erre rátérnék, tisztáznunk kell a fogat érő erő hatásmódját . A fog mint kétkarú emelő Általánosan elfogadott felfogás, hogy a fogat a ráható erők szempontjából kétkarú emelőnek tekinthetjük, amelynek erőkarját a fog klinikai koronája, teherkarját pedig a csontszövettel körülvett klinikai gyökér képezi. A fognak kétkarú emelőként való felfogása — bár lehetővé teszi a fogra ható erők játékának megértését — mechanikailag nem helytálló, mert hiányzik a kétkarú emelő azon feltétele, hogy csak egy pontján legyen megtámasztva, s terhelés nélkül mind az erőkarnak, mind a teherkarnak szabad mozgása legyen. Bodnár szerint mechanikailag helytállóbb, ha a fogat — gyökéri részének rögzítettsége miatt — egyik végén befogott olyan tartónak tekintjük, amelynél a tartó (a fog) merev, a befogás (gyökérhártya, fogmedernyúlvány)
