Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)
1956-02-01 / 2. szám
50 KEMÉNY IMRE DR. rugalmas. Ha a fogat befogott tartónak tekintjük, a kapocs közvetítésével a támfogra ható erő nyomatéka annál kisebb lesz, mennél közelebb fekszik a kapocskar a befogott részhez, a klinikai fogkorona és a klinikai gyökér találkozási vonalához. Az elmondottak gyakorlatilag azt jelentik, hogy kisebb lesz a fog meglazulását okozó kapocsártalom, ha a kapocskarokat a fog nyaki részén helyezzük el. Mennél közelebb fekszik a kapocskar a rágó felszínhez, annál nagyobb lesz a támfogra ható erő nyomatéka, billentő hatása, s így ennek kórtani következménye : a tartószerkezet irreparabilis károsodása. A fémkapcsos elhorgonyzás főbb jellegzetességei és kritikai értékelésük A következőkben felsorolom a fémkapcsos elhorgonyzás főbb jellemzőit : 1. A fémkapcsok mechanizmusából következik, hogy a protézisnek a rágóerők hatására bekövetkező elmozdulását kizárólag a támfog ellenállása révén korlátozhatjuk. Kivételt képeznek az olyan felső protézisek, amelyek boltozatos szájpadra vagy megtartott tuberekre támaszkodhatnak. Az állkapocs bonctani adottságai erre nem adnak lehetőséget. 2. A kapocskarok rögzítő hatása a súrlódáson alapszik. Egyenetlen vagy alámenős felszín esetén kisebb nyomás kell a kívánt súrlódás kiváltásához, mintha a felület egyenetlenségtől, bemélyedéstől mentes. Ezért kell a kapocskarok szabad végződését közvetlenül a fog horizontális legnagyobb kerülete (aequator) alatti területre is kiterjeszteni. Csakis az így elhelyezett és megfelelő rugalmasságú kapocs állhat ellen a húzóerőknek. A kapocskarok ilyen elhelyezése azonban csak akkor lehetséges, ha a támfogak párhuzamos tengely - állásúak. Az összehasonlító kritika szempontjából meg kell még említenem, hogy a minden irányban beszűkült alámenős felületű fognyak mind a kapocskarok retentiós megkapaszkodása, mind a már tárgyalt mechanikai szempontból a fogkorona horizontális aequatora körüli résznél kedvezőbb terület. A fog nyaki részén elhelyezett kapocskar tehát a protézist húzó erőknek fokozottabban ellenáll, mint a közvetlenül az aequator alatt fekvő kapocskar. A fog mesio-distalis átmérője azonban a fognyakon jóval rövidebb, mint az aequator területén, ezért a fognyakra kerülő rövid kapocskar a protézis horizontális irányú elmozdulását — ha ezt az alaplemezzel nem korlátozhatjuk — szinte akadálytalanná teszi. Ez mind a protézis funkció képessége, mind pedig az állcsontgerinc sorvadása szempontjából igen hátrányos. E megállapítás azt jelenti, hogy bár a húzóerőkkel szembeni nagyobb ellenállás és a támfog támasztószövetének kisebb megterhelése szempontjából előnyös, ha a kapocskart a fog nyaki részén helyezzük el, az ott fekvő kapocskar az alaplemez horizontális elmozdulását alig korlátozza, ez pedig az elhorgonyzás egyik fontos célkitűzése. 3. A fog horizontális aequatora területén nyugvó kapocskar helyzete csak akkor biztosított, és rögzítő hatása csak akkor optimális, ha e területen Molnár szerint a fogkorona háromnegyed részét, mások szerint négyötödét átöleli. Viszont a kapocskar eme helyzetében legnagyobb a támfog horizontális irányú megterhelése is. Erre vonatkozólag Molnár, Schranz, Huszár „Fogpótlástan“ című könyvében a következőket olvashatjuk : ,,A megközelítően vízszintesen fekvő kapocskar a fogmű elmozdulásai közben horizontális és forgatóerőket visz át a támfogra. A hosszú nyelű, a fognyak közelében támaszkodó, öntött vagy Bonyhárd-kapocs erőátvitele kedvezőbb. Nem teljesen a fog tengelyéhez derékszögben ható megterhelést ad a támfognak, hanem részben a fog tengelyében vezetődik az erőhatás.“
