Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)
1956-10-01 / 10. szám
SZÁJBETEGSÉG ÉS ÉLETKOR 311 csont állományuk elvékonyodik, szélességi és magassági méreteik erősen csökkennek, törékenységük fokozódik. A fogak keményállományának öregkori elváltozásaira a mechanikus kopáson kívül a dehydratio és az elsalakosodás jellemző. A fogak törékennyé válnak, a dentin elszíneződik, a dentincsatornácskák, fogbélüreg, gyökér csatorna erősen beszűkül, esetleg teljesen kitöltődik, a cementréteg megvastagodik, miáltal a gyökérhártyarés erősen beszűkül. A fogbél differenciált sejtjei a vérellátás romlásával arányosan degenerálódnak vagy dedifferenciálódnak, a szövetközti hézagokban mész rakódik le, majd a fogbél nagyrésze atrofizál. A fogtartó apparatus öregedése a processus alveolaris ún. horizontális atrofiájában nyilvánul meg. Az ivari inkretorikus mirigyek sorompóba állása, illetőleg működésének megszűnése együttjár, úgyszólván az egész szervezet funkciós átállításával, ami átmenetileg kihathat azokra a szövetekre és szervekre is, amelyek ebben az általános átállítódásban esetleg részt sem vesznek, mint pl. az íny és a nyálkahártya. Az exkretorikus mirigyek lassan, de állandóan atrofizálnak. A csecsemő és kisgyermek nyálképződése mellett viszonylag elenyésző a felnőttek vagy éppen öregek nyálprodukciója. A nyálkahártya hámja idővel vastagodik, felületes rétege fokozatosan tömörül, a nyálkahártya alatti kötőszövet dehidrálódik és rugalmas rostjai hyalinosan elfajulnak, majd szemcsésen szétesnek. Előrehaladottabb korban az egész nyálkahártya az alatta lévő kötőszövettel és zsírszövettel együtt nagymértékben atrofizál. Annak ellenére, hogy a szervezet a megtörtént fertőzést idősebb korban nehezebben tudja leküzdeni mint fiatalabb korban, a nyálkahártya betegségek és a nyálkahártyából kiinduló fertőzéses folyamatok azért ritkábbak az öregeknél, mert nyálkahártyájuk, megváltozott kémiai összetétele folytán, lényegesen rosszabb táptalaj a kórokozók számára, mint a fiatal nyálkahártya. Külön szemlélve a szájnyálkahártya, a fog, a parodontium és az állcsont traumás fertőzéses és korellációs megbetegedéseit, szinte feltérképezhetjük az emberi életkort aszerint, hogy egyes szakaiban a szájképletek milyen megbetegedései és milyen jellegzetes formában lépnek fel előszeretettel, továbbá hogy az öregkori elváltozások milyen hatással vannak azok lefolyására. Ha a legelterjedtebb népbetegségnek, a fogszuvasodásnak és szövődményeinek keletkezését és lefolyását kísérjük figyelemmel, azt látjuk, hogy úgy a lokalizációban, mint a lefolyásban igen nagy a különbség abban, hogy az élet mely szakában kezdődött. A kora gyermekkorban kezdődő folyamatok az őrlőfogak barázdáiból indulnak ki és csak a pubertáshoz közelebb eső években találkozunk azokkal a szuvasodásokkal, amelyek a fogak approximális felszínéről indulnak ki, a gingivális lokalizációt pedig csak a praeseniumot megelőző utolsó években látjuk. A keletkezés életkorának megfelelőleg igen gyorsan progrediálnak a fiatalkori centrális szuvasodások ; valamivel lassabban haladnak előre az approximálisfolyamatokés leglassubba mélybeterjedése anyaki szuvasodásnak. E három különböző lokalizációjú, de azonos folyamat progressziójában észlelhető különbséget megmagyarázza a fogállománynak az élet folyamán előrehaladó dehidrátiója és elsalakosodása. A fiatal, nedvdús, viszonylag tág dentincsatornácskájú fogállományban kétségkívül kedvezőbb életfeltételeket találnak a kórokozók, mint az öregebb, dehydratio és elsalakosodás folytán beszűkült, vagy eltömeszelt dentin csatornácskájú tömörebb dentinben. Klinikailag ép fogbél mellett is, a fiatalok dentinje külső ingerekre sokkal
