Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)

1956-10-01 / 10. szám

308

SIMON BÉLA DR.

zott belső miliő helyreállítása, amit a gyógyulás érdekeinek megfelelő külső miliő, hathatósan támogat.

Amihez a gyógyulás szempontjából nélkülözhetetlen az orvos segítsége, az a megbomlott belső miliő normalizálása. Ez történhetik konzervatív úton, midőn a szervezet öngyógyító tevékenységének kedvező feltételeit gyógyszeres, vagy egyéb fizikális gyógy el járásokkal igyekszünk megteremteni, történhetik sebészi úton is, midőn az öngyógyulás akadályát hárítjuk el, legtöbbször azonban csak a két eljárás célszerű kapcsolásával érhetjük el. Hogy azonban a belső miliő normalizálására a siker reményével vállalkozhassunk, ahhoz nem elegendő az emberi szervezet szerkezeti felépítésének pontos ismerete, hanem ismernünk kell azokat a biológiai történéseket is, amelyek a szervezetben ép, és kóros viszonyok között lejátszódnak, ismernünk kell azt a kölcsönhatást, amit azok egymásra gyakorolnak, végül ismernünk kell azokat a tényezőket, amelyekkel ezen történések folyamára befolyást tudunk gyakorolni.

Sajnos, egyelőre még igen távol állunk attól, hogy a szervezetben lejátszódó biológiai folyamatok összességét ismerjük. Azonban ha csak az utolsó 50 év tudományos eredményeit vesszük is tekintetbe, nyugodtan állíthatjuk, hogy igen sok hasznos és hasznosítható megismerés birtokába jutottunk. Ezeknek az újabb megismeréseknek a segítségével, máris sikerült a szervezetnek a betegség leküzdésére történő áthangolását, gyakorlatilag szólva ■— gyógyítását, olyaiúhatásfokra fejleszteni, ami az átlagos életkor 50%-os meghosszabbodását eredményezte: Ha figyelembe vesszük, hogy 1900-ban még 40 év volt. 1950-ben pedig már 60 év az átlagos élettartam, lehetetlen meg nem látni az okozati összefüggést, egyrészt az újabb orvostudományi megismeréseknek a gyógyítás szolgálatába való állítása, másrészt az átlagos életkor jelentős emelkedése között.

A stomatologia munkaterületén sajnos nem állanak hasonló statisztikai adatok rendelkezésre. De ha az idősebb kartársak orvosi naplóikban utánanéznek, meg fogják tudni állapítani, aminthogy én is megállapítottam, hogy az utolsó 40 év alatt, 10 12 évvel tolódott ki az a naptári életkor, amikor az

emberek általában teljes fogpótlásra szorulnak. Ha ez a 20—25%-os javulás még nem is éri el az átlagos életkor kitolódásának 50%-os eredményét, mégis azt kell mondanunk, hogy ez az egyetlen adat is bizonyítja, hogy a stomatologusok sem maradtak ki abból a nemes küzdelemből, amelyet az orvosi rend az egyes szervek funkcióképes megtartásáért és ezzel az egyéni egészség, munkaképesség és élettartam meghosszabbításáért ilyen szép eredménnyel folytat. Ezt különben az 1955-ben Londonban tartott gerontologiai kongresszuson is megállapították, amennyiben az elnök megnyitójában annak a meggyőződésnek adott kifejezést, hogy a munkaképesség és az élettartam meghosszabbítása terén elért eredmények, főleg az immunizálási és fogmegtartási, illetőleg a fogpótlási tudomány előrehaladásának köszönhető.

Az orvosi rend munkálkodása és az átlagos életkor jelentékeny meghosszabbodása között még szembetűnőbb az összefüggés, ha a halálokok százalékos összeállítását vizsgáljuk. Míg az elmúlt 50 év alatt a pneumoniában elhunytak száma 47%-kal, a tuberkulózis következtében elhunytaké 58%-kal. a gyermekkori bélhurutban elhunytaké 80%-kal, a meningitiszben, diftériában. tífuszban elhunytaké 81%-kal csökkent, addig a karcinomában elhunytaké 41%-kal, az apoplexiában elhunytaké 82%-kal emelkedett.

E durva áttekintés is élénken rávilágít arra a tényre, hogy azon a területen, ahol a külső és belső miliő befolyásolására már rendelkezünk a kellő ismeretekkel, gyógyeredményeink igen kedvezőek.