Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)
1956-10-01 / 10. szám
SZÁJBETEGSÉG ÉS ÉLETKOR 309 A tanítás során általában nem szoktuk kellő nyomatékkai hangsúlyozni azoknak a külső és belső tényezőknek a jelentőségét, amelyek az egyes kórformák fellépését, lefolyását és kimenetét, sokszor döntő módon befolyásolják. mert bízunk abban, hogy erre a gyakorlat amúgy is mindenkit megtanít. Ez valóban így is van, csak arra nem gondolunk, hogy mi történik addig, amíg a fiatal- orvos ezt a tudást tapasztalati úton megszerzi, h E determináló tényezők közül most csupán az életkort emelem ki, mint olyan tényezőt, amely a betegségek létrejöttével, lefolyásával és végső kimenetelével talán a legszorosabb kapcsolatban van. Életkorról szólva, természetesen nem a naptári, hanem a biológiai életkorra gondolok, mert hiszen mindenki előtt ismeretesek az \,50 éves aggastyánok“ és a ,,80 éves fiatal emberek“. Az egészséges egyéneken a szervezet teljes kifejlődéséig meglehetősen párhuzamosan halad a naptári és a biológiai életkor. A fejlődés befejezése után azonban e kettő már többnyire igen jelentős mértékben eltér egymástól. Az öregedés kezdete naptári életkorral nem fejezhető ki, mert az öregedés egyénenként, családonként, fajonként, de még éghajlat szerint is különböző életkorban kezdődik. Vannak biológusok, akik az öregedést a születés, sőt a megtermékenyülés pillanatától kezdve számítják. E megállapításnak azonban inkább bölcseleti, mint biológiai jelentőséget tulajdonítunk, éppen úgy, mint annak a másiknak, amely szerint az élet a legsúlyosabb betegség, mert az mindig halállal végződik. Azt hiszem, hogy az öregedés kezdetét sokkal reálisabban tehetjük arra az időpontra, amikor a disszimilációs folyamatok túlsúlyba kerülnek az asszimilációs folyamatokkal szemben, amire a legkülönbözőbb morfológiai és funkciós változásokból tudunk következtetni Biológiai szempontból az élet három szaka : a fejlődés, a kifejlettség és a visszafejlődés kora. A szervezet biológiai felépítettsége, születéstől halálig, úgyszólván pillanatról-pillanatra változik. Ez a változás előbb épülő, később leépülő jellegű és ez adja az alapját Clairmond azon megállapításának, hogy minden életkornak megvannak a maga alkati betegségei és minden szervezetnek megvan a korára jellegzetes reakcióképessége. A biológiai életkort a szervezet fokozatos dehydratiója regisztrálja, ezen belül a fejlődés szakát a vitalitás növekedése, a visszafejlődés szakát a vitalitás csökkenése jellemzi, ami a kolloidális rendszer megváltozásának és a szervezet elsalakosodásának a függvénye. A dehydratio mértékéről fogalmat alkothatunk, ha a csecsemő turgoros tapintatú bőrét a kifejlett egyén rugalmas és az öreg ember petyhüdt bőrével hasonlítjuk össze. Az újszülött testsúlyának 69%-át, a kifejlett egyénekének 62%-át, a 70 éves embernek pedig már csupán 52%-át alkotja víz. A fokozatos dehydratio nemcsak a bőrre vonatkozik, hanem a csontokat sem kivéve az összes szövetekre és szervekre is. Vitalitáson azt értjük, hogy a sejtek gyakran cserélődnek, könnyen ingerelhetők, nagy a reakciókészségük és a reakciók lefolyása gyors. A vitalitás teljében a szövetek gyógyulási (regenerációs) készsége rendkívül kedvező. Vitalitás csökkenésén azt értjük, hogy a sejtek kicserélődése lassúbb ütemben történik, az elpusztult sejteket kevésbé differenciált sejtek pótolják, tehát az egyes szövetek és ezzel együtt az egész szervezet kopik, sorvad. Csökken a reakciókészség, vagyis az asszimilációs folyamatok nem haladják meg a disszimilációs folyamatokat, sőt később már az egyensúlyt sem tudják fenntartani, tehát csökken a sejtek teljesítőképessége. Csökken a sejtek ingerelhetősége és ezzel csökken a reakció gyorsasága is. Meglassúbbódnak az
