Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)
1956-10-01 / 10. szám
SZÁJBETEGSÉG ÉS ÉLETKOR 307 Közlemény a Budapesti Szövetség-utcai Kórház (igazgató: Fekete Sándor, az orvostud. doktora) fogászati osztályáról (főorvos: Simon Béla, az orvostud. doktora). A szájbetegségek és az életkor közötti összefüggés* írta: SIMON BÉLA dr. Az orvosi tevékenység hármas munkaterülete : a betegségek megelőzése, a betegek gyógyítása és a betegségek által okozott, vagy egyéb okból fennálló funkciózavarok helyreállítása. E meghatározás pontossága érdekében mindenekelőtt tisztáznunk kell, hogy mit értünk a beteg, a betegség és a gyógyítás alatt, tekintve, hogy ezeket a fogalmakat a mindennapi gyakorlat, lényegi tartalmukat meghaladó, esetleg azokkal összefüggésben sem levő értelmezésben használja. Mindannyian azt mondjuk pl., hogy felkeresett egy beteg, akinek pótolni kellett egyik hiányzó fogát. De vajon joggal nevezhető-e betegnek az az egyén, akinek mindössze az a baja, hogy egyik foga valamilyen okból hiányzik. Kétségkívül nem. Csak a mindennapos szóhasználat konvenciója alapján nevezhetjük betegnek, éppen úgy, mint mindenki mást is, aki az orvost abból a célból keresi fel, hogy segítségét a fenti három munkaterület, egyikén igénybevegye. Adott esetben az orvosi segítség, a rágási funkció helyreállítására irányult. Hasonlóképpen nehéz a betegség fogalmát is pontosan meghatározni, mert eddig még senkinek sem sikerült élesen elhatárolni, hogy hol végződik az egészség és hol kezdődik a betegség. A mindennapi gyakorlatban tehát, ezzel a fogalommal kapcsolatban is meg kell elégednünk azzal a konvencionális értelmezéssel, amely betegségnek nevezi mindazokat a funkciózavarokat, amelyeket orvosi vizsgáló eljárásokkal meg lehet állapítani, illetőleg amikre a beteg panaszai alapján következtethetünk. Végül tisztázandó a gyógyítás fogalma is. Mi orvosok szívesen használjuk azt a kifejezést, hogy betegeinket meggyógyítjuk. Ha azonban ez valóban hatalmunkban állna, akkor a balesetektől eltekintve, — szakszerű gyógykezelés esetén csak végelgyengülésben halhatnának meg az emberek. Viszont a halálozási statisztikákban a végelgyengülés mint halálok, csak igen jelentéktelen százalékban szerepel. Ha a gyógyuláson a restitutio ad integrum-ot, vagy legalábbis az elvesztett, funkcióképesség maradéktalan visszaállítását értjük, akkor azt, kell mondanunk, hogy a spontán is gyógyuló betegségeken kívül, nincsen olyan betegség. amelyet hatalmunkban állana meggyógyítani. Ha egy betegség defektus nélkül gyógyul, bele kell nyugodnunk, hogy nem mi, hanem a szervezet gyógyította meg önmagát, egy általunk eddig még ismeretlen mechanizmus útján. De ha ez valóban így van, önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy van-e egyáltalán létjogosultsága az orvos gyógyító tevékenységének? fi kérdésre határozott igennel kell felelnünk. Mert ha meg is felel a tényeknek, hogy a beteg szervezet csak sajátmaga tudja meggyógyítani önmagát az sem tagadható, hogy a gyógyulásnak sokszor olyanok a feltételei, hogy azokat a szervezet önmaga, csak igen nagy erőfeszítéssel, esetleg még így sem tudja megteremteni. A gyógyulás legfontosabb feltétele, a kóros folyamat folytán megválto* A pécsi egyetem fogászati klinikáján 1955. XI1.3 tartott előadás kivonata.
