Fogorvosi szemle, 1954 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1954-04-01 / 4. szám
100 SIMON BÉLA DR. A fájdalmas betegségek által okozott belső miliőváltozás gyógyszeres úton történő normalizálása még ha sikerrel is jár, rendszerint hosszabb ideig tart és így ha a gyógyítás céljaira alkalmazott gyógyszerek egyhen nem fájdalomcsillapítók is, elkerülhetetlen a fájdalomcsillapítók egyidejű alkalmazása. Ha valamely betegség vagy műtéti beavatkozás folytán változik meg a szöveteknek a külső miliőhöz való viszonya, akkor az általános vagy helyi terápia rendszerint arra irányul, hogy ezeknek a szöveteknek a külső behatásokkal szemben bizonyos védelmet biztosítson. A terápiának az a része, amelyik a helyi védelmet szolgálja, rendszerint abból áll, hogy a veszélyeztetett szövetek fölé valamely edzőszerrel vagy kauterrel pörköt képez. A mesterséges pörk elég jó védelmet nyújt a szöveteknek. Azonban ha a kültakarón alkalmazzuk a fizikai behatások, ha a nyálkahártyán alkalmazzuk a nyál maceráló hatása gyorsan ledörzsöli, illetőleg leoldja azt, amikor is megszűnik védőhatása. Éppen ezért ezt a mesterségesen teremtett elsődleges: védelmet tovább kell fejlesztenünk és magát a védőpörköt is további védelemben kell részesítsük. Ez a védelem a kültakarón kötés segítségével, a nyálkahártyán pedig bevonószerekkel történik. A kötéseknél természetesen arra is kell gondolnunk, hogy a mesterséges pörk nemcsak a sebfelszínhez, hanem a kötszerekhez is hozzátapad, mégpedig erősebben mint a sebhez és így kötésváltáskor a pörköt könnyen leszakíthatjuk. Ezért friss pörkre sohase alkalmazzunk száraz kötést, hanem csak kenőcsöset. Ez a kenőcs lehet indifferens (lanolin,, vazelin), amikor pusztán csak azt a célt szolgálja, hogy a pörknek a kötéshez; való tapadását megakadályozza, de lehet gyógyszertartalmú is. Mindig a sérülés természetétől és az általa okozott elváltozástól függ, hogy a kenőcsbe milyen gyógyszert viszünk. A szokásos gyógyszerek lehetnek olyanok, ameiyek a sarjadzást elősegítik mint pl. az ung. arg. nitr. (1% arg. nitr. és 10% Peru-balzsamot tartalmazó cinkkenőcs) és lehetnek olyanok, amelyek a fertőtlenítés célját szolgálják mint pl. a jodoform vagy vioform tartalmú kenőcsök. Újabban igen elterjedtek a sulfanilamidokat és antibiotikumokat tartalmazó' kenőcsök. Ha a kötés célja csupán a nedvedző, felmaródott bőrfelületek védelme, jó szolgálatot tesz a cinkoxidos vagy az alumínium acetikum tartarikumot tartalmazó kenőcs, amely egyben hűsít is. Mint az előbbiekben hangsúlyoztuk, minden fájdalmas betegségnél, akár endogén, akár exogén ártalmak okozzák azt, a betegség gyógyítására és a fájdalom megszüntetésére első teendőnk az oki terápia bevezetése. Azt is tudjuk azonban, hogy ezek a terápiás beavatkozások kevés kivétellel csak ritkán vezetnek azonnali gyógyuláshoz és ezzel a fájdalom azonnali megszűnéséhez. Ugyancsak tudjuk, hogy a legtöbb terápiás beavatkozás fájdalmas, illetőleg a meglévő fájdalmat ha átmenetileg is, de fokozza. Természetes kötelességünk tehát egyrészt a terápiás beavatkozások fájdalmatlanságát biztosítani, másrészt gondoskodni arról, hogy amíg terápiánk eredményre nem vezet, csillapítsuk a beteg fájdalmait. A terápiás beavatkozás fájdalmatlanságát általában helyi érzéstelenítéssel biztosítjuk. Ha azonban terápiánk a fennálló fájdalmat csak mérsékelten fokozza és ez a fájdalomfokozódás nem túlságosan intenzív, mint ahogy azt a meleg és a sugaras terápia alkalmazásánál tapasztaljuk; kielégítő az antipiréti- Jcumok fájdalomcsökkentő hatása. Azoknál a műtéti beavatkozásoknál, amelyeknél a gyógyulás és fájdalomcsillapítás nem következik be azonnal, szokásos újabban olyan helyi érzéstelenítést végezni, amelyeknek hatása prolongált és néhány órára is elnyúlik (pl. nuperkain, vagy bármely más érzéstelenítő, amelyhez megfelelő mennyi
