Fogorvosi szemle, 1952 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1952-02-01 / 2. szám
52 FODOR GYÖRGY ISTVÁN DR. tálán kórisme alapján állítja fel, nevezetesen : »az alveolus üregében lévő thrombus inficiálódott.« Szerintem a »kikaparás« javallatának felállítása sok esetben elsietve történik. Elsietve történik azért, mert vagy idő előtt végzik, tehát feleslegesen, vagy a megfelelő időben végzik, de akkor már egyáltalán nem sürgős. Annyira nem sürgős, hogy sok esetben teljesen el is kerülhető. Ezt a rejtélyesnek látszó kijelentésemet egyébként* a későbbi soraimban még érthetővé fogom tenni. Az elsietve végzett kikaparásoknak két káros következményét emelem ki, egyik, hogy az amúgy is megviselt beteget, feleslegesen, egy újabb műtét izgalmainak és esetleg újabb műtéti utófájdalomnak teszi ki, a másik pedig — ami ugyancsak el nem hanyagolható szempont —, hogy a betegnek most már szilárd meggyőződésévé válik : »olyan rosszul húzták a fogamat, hogy még külön is meg kellett operálni.« Gondoljunk vissza a saját extrakciós eseteinkre, vájjon emlékeziink-e olyan betegünkre, akinek egy felső vagy alsó nagy, vagy kis metszőfogának eltávolítása után nagy fájdalma jelentkezett. (Természetesen a foghúzásos utófájdalom alatt nem értjük a vésések után keletkező fájdalmat, sem az olyan foghúzást, amely esetben már a foghúzás előtt j elentkezett valamilyen gyulladásos betegség — például periostitis —, mert itt a fájdalmat a már előzetesen meglévő szövődmény okozhatja.) Én magam egyetlen olyan betegemről sem tudok, akinek metsző foga eltávolítása után nagyobb fájdalma keletkezett. Sajnos, annál több olyan betegemre emlékszem, akiknek a moláris foguk eltávolítása után jelentkezett a tűrhetetlen fájdalom. És arra is emlékszem, hogy ezek az utófájdalmas molaris extrakciók sokkal nagyobb számban történtek alsó, mint felső állcsonton. Természetesen mindez nem véletlen, hanem törvényszerűség, amelynek okát az állcsontok anatómiai felépítésében kell keresnünk. Miként az állcsontok fogeredetű súlyos infekciói eseteiben azt tapasztaljuk, hogy minél inkább haladunk az állcsontokon a középvonaltól hátrafelé, az egyes fogak annál nagyobb százalékkal szerepelnek a fertőzés kórokozójaként, úgy a foghúzásos utófájdalmak eseteiben is azt látjuk, minél inkább haladunk a fogsorban hátrafelé, annál gyakrabban jelentkeznek az egyes fogak extrakciós utófájdalmai, főképpen az alsó molárisoknál. Pontos statisztika nem áll rendelkezésemre, de a saját tapasztalataim alapján állíthatom, hogy a metsző, fogak nulla százalékától kezdve a százalékarány a hátsó fogak felé fokozatosan emelkedik, annyira, hogy ebben a statisztikában az alsó molaris fogak már kb. 70—80%-kal szerepelnek. Mindennek okát a jellegzetes anatómiai viszonyokban kereshetjük. Minél inkább haladunk a fogsorban hátrafelé, annál kifejezettebb téraránytalanságot találunk a fogak, főleg a többgyökerű fogak és az alveolus között. Буеп téraránytalanság a metsző fogaknál alig van még, amit bizonyít az, hogy a rendszerint kúpalakú fogat forgató mozgással, ú. n. rotációval tudjuk az alveolusából kiszabadítani és e műveletünk során a fogmeder alig sérül meg. A hátsó fogak mechanikai beékeltsége azonban éppen a fennálló téraránytalanság miatt már sokkal komplikáltabb helyzetet teremt. Az ilyen fogak kiszabadításához legtöbbször igen tekintélyes emelő mozgásokra van szükség, annyira, hogy még az ú. n. sima foghúzások eseteiben is sérül a fajmeder. Ezek a sérülések sokkal gyakrabban fordulnak elő alsó molarisoknál, aminek oka az, hogy itt a processus alveolaris igen gyakran rövidebb, mint a gyökér hossza és így a gyökér belenyúlik az állkapocs testébe, amit jól bizonyít az ilyen mély fekvésű fogaknak a canalis mandibularishoz való közelsége, sőt esetleg a vele való érintkezése is. Ilyen esetekben természetesen az állkapocs testének teljesen merev, kompakt csontállománya nem képes úgy tágulni, mint a sok hézaggal, lyukkal átszőtt fogmedernyujtvány, hanem a fog kimozdítása alkalmával ez a tömör, vaskos csont törni, vagy repedni fog. Az utófájdalmak kiváltásában ezek a sérülések játszák a főszerepet. De nem is a látható sérülések veszélyesek, mert ezeket az orvos már az extrakció alkalmával
