Fogorvosi szemle, 1952 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1952-02-01 / 2. szám
LÁNCKAPOCS 47 A Péterfy S.-utcai Rendelőintézet II. sz. fogászati osztályának közleménye Lánckapocs* Irta : Lepsics Pál. A részleges protézisek elhorgonyzása általában kapcsokkal történik, melyekkel a protézist a maradék fogazathoz rögzítjük. Az egyszerű kapcsok a protézist mereven rögzítik a megmaradt foghoz, ez a »rögzítés« azonban azt jelenti, hogy a maradék fogazatot, illetve annak kapocstartó tagját túlzottan megterheljük, mert a protézisre eső rágónyomás egyrésze áttevődik a kapcson keresztül a támfogra. Ez a túlzott megterhelés a támfogat s protézis süllyedésével egyidejűleg meglazítja, helyéről kidönti és így annak időelőtti elvesztéséhez vezet. A rúgósszárú kapcsok ezeket a hibákat már bizonyos mértékig csökkentik, de a műfogsor süllyedésével a kapocskarok helyzete kedvezőtlenné válik, továbbá állandó ortodonciás hatást fejtenek ki. Ha alul csak egy molaris fog maradt meg a szájban, rendszerint fel sem használtuk a stabilizáláshoz, hanem kikerültük, mivel az egyoldali merev elhorgonyzás elhúzza az alapjáról a műfogsort ; ha az ellenkező oldalra pelottát készítünk, akkor a merev elhorgonyzás nem engedi a protézist hátulról előre csúsztatni, mely elfordításra szükség van ahhoz, hogy a pel ott a és a fogsor a helyére kerülhessen. A fent említett hibákat különböző szerzők úgy kívánták kiküszöbölni, hogy csuklós Ízületet iktattak a protézis és a kapocs közé, mely mint erőtörő működik és így a protézisre eső rágónyomást nem engedi a támfogra hatni. Ilyen pl. a Beat Müller-féle szerkezet (Resilienzgelenk). mely azért nem tudott elterjedni, mert csak drága, különleges platinaarany ötvözetből állítható elő, továbbá óramű precizitású volta miatt könnyen romlik. Sokkal egyszerűbb és könnyebben elkészíthető Xenia Nikolawa szabadon mozgó kapcsa, mely ennek dacára sem terjedt el nálunk. Elgondolását módosítva és továbbfejlesztve, alkalmasnak tartjuk, hogy széles tömegeket ellátó intézetekben is alkalmazzuk. Ez a kapocs egyesíti az erőtörők funkcionális jótulajdonságait az anyag olcsóságával és könnyű elkészíthetőségével. A Péterfy Sándor-utcai rend. intézetben másfél éve »Lánckapocs« elnevezéssel használjuk és azóta már több intézetben alkalmazzák sikerrel. A »Lánckapocs« rozsdamentes fehérfémből készül és bármely fogtechnikai laboratóriumban elkészíthető. Szabad mozgást enged a műfogsornak minden irányban, bizonyos optimális korlátok között. A protézis süllyedését nem akadályozza, a maradékfogazatot kíméli azáltal, hogy nem »rögzíti« hozzá a protézist, hanem a rágás és beszéd közben csak helyén tartja. Hagy előnye még, hogy a kapocs esetleges rongálódás vagy törés esetén a műfogsorhoz pótolható anélkül, hogy azt vulkanizálni, vagy pohmerizálni kellene. Az ilyen elgondolás alapján készült kapcsok alkalmazásakor elengedhetetlen követelmény, hogy a lemez határait maximálisan — az anatómiai viszonyoknak megfelelően — állapítsuk meg, ahogy azt Lőrinczy—Földvári kidolgozták, továbbá a polírozott felszíneket helyesen képezzük ki (1. Kemény--rendszer). Azt mondhatnánk, hogy az ilyen protézisnek kapcsok nélkül is a helyén kellene maradni, de alkalmas kapoccsal a stabilitás fokozható, míg rosszul szerkesztett kapocs feltétlen stabilizációs zavart okoz. A kapcsoknak nem szabad a műfogsort a támfoghoz rögzíteni, hanem oly laza összeköttetést kell a nyálkahártya-csontalapzaton nyugvó protézis és a maradékfogazat között létrehozni, hogy annak süllyedését ne akadályozza, de a billenés ellen védje, tehát helybentartsa. A nyálkahártyán nyugvó protézis helyzete talán legjobban a lehorgonyzóit hajóhoz hasonlítható, melynek helybentartása nem történhetik merev rög* A budapesti Stomatologiai Klinika tudományos ülésén tartott előadás nyomán.
