Fogorvosi szemle, 1952 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1952-01-01 / 1. szám
A RÁGÓSZERV TRAJEKTORIÁLTS RENDSZERÉNEK GYAKORL. JELENTŐSÉGE 17 rétegek rakódnak és így a gyökér cementrétege — különösen a gyökércsúcs táján — folyton gyarapszik, a fog gyökere de facto megvastagszik. Miután a jobban igénybe vett helyeken a cementfelrakódás intenzívebb, a gyökér alakja is megváltozik, az igénybevétel szerint módosul. Ezt a folyamatos, az egész életen át tartó cementfelrakódást nevezi Gottlieb és Orbán6 »Kontinuierliche Cementapposition«-nak. A cementnek tehát meg van az a képessége, hogy a változó statikai hatásokra a gyökér vastagságát és alakját módosító biológiai folyamatokkal feleljen. A rágónyomás a fog cementállományáról a gyökérhártya rostjaira terjed tovább. A gyökérhártya rostjai a gyökér cementrétegéből a fogmeder belső falához haladnak. A fogat érő nyomóerő hatására a rostok megfeszülnek és húzóhatást gyakorolnak egyrészt a gyökér cementrétegére, másrészt a fogmeder belső falára. A rágónyomás itt húzóhatássá alakul át. A gyökérhártya rostjainak pontos lefutását és az egyes rostcsoportok erőtani szerepét először Weski5 írta le. A rostok lefutása a gyökércsúcs tájékán különösen sokirányú. A gyökércsúcs tájéka egy igen bonyolult erőjáték színtere. Gyakorlati szempontból ez azért jelentőségteljes, mert a betegségnek nagy része éppen itt zajlik le ; terápiás beavatkozásaink során éppen ezt a részt ítéljük pusztulásra (gyökércsúcsrezekció). Ha a gyökércsúcsot lemetszük, a metszési felületre kerül a cementrétegétől megfosztott dentinállomány. A dentinnek nincs meg az a képessége, hogy új, tartórostokat ágyazzon magába; e helyen új trajektoriumok már nem alakulhatnak ki és az ilyen fog teherbírása, megterhelhetősége más szóval biosztatikai értéke a periapikális tér teljes gyógyulása, csontos kitelődése dacára is csökkent marad. A gyökérhártyarostok műkcdésbeli alkalmazkodását is jól ismerjük. A rostok az előtörőben lévő fog gyökérhártyájában még minden rendszer nélkül, össze-vissza haladnak és csak akkor kezdenek elrendeződni, amikor a fog eléri ellenlábasát: rágni kezd. A már kialakult rostrendszer sem állandó, az élet folyamán folyton változik. A gyökér felületére folyamatosan felrakódó cementrétegek olyan új rostokat ágyaznak a gyökér cementállományába, melyek másik végét a fogmeder belső falán végbemenő hasonló folyamatos csontfelrakódás a fogmeder belső falához rögzít. A régi feleslegessé váló rostok felszívódnak, eltűnnek, az új rostok pedig már az új statikai követelményeknek megfelelően alakulnak ki. Tehát a fog felfüggesztése sem állandó, folyton változik, módosul. A fogmedernyúlvány ágy szövettani, mint biológiai szempontból két részből áll. Az egyik a fogmedernyúlványt határoló és a fogmedret kibérelő rostos csontréteg (Bündelknochen), a másik a fogmedernyúlvány belső vázát alkotó szivacsos csontállomány. A rostos csontréteg ugyanolyan csontszövet, mint amilyent másutt is találunk a szervezetben, ott, ahol a csontok felületén tapadó szalagok, inak rostjai tovább folytatódnak a csontállományba. Itt a gyökérhártyarostok folytatódnak a fogmeder falába. E rostok képezik a rostos csont trajektorialis rendszerét. A rostos csont működésbeli alkalmazkodását a fogak ú. n. fiziológiás vándorlásával kapcsolatban figyelték m.eg A fiziológiás fogvándorlás szakaszos. A fogvándorlás rövidebb szakait hosszabb nyugalmi időszakok váltják fel. Az őrlőfogak vándorlása úgy történik, hogy a fogmeder mellső falán a rostos csontréteg felszívódik, hátsó falán pedig új rostos csontrétegek rakódnak le. Ilyenkor a fogmeder mellső falán a csontfelszívódás, a hátsó falán pedig a csontképződés jelei láthatók. A fogmederfal ily módon való
