Fogorvosi szemle, 1952 (45. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-01 / 1. szám

IS

HÜBNER BÉLA DR.

átépítése folytán az egész fogmeder és vele együtt a benne lévő fog is előbbre jut. A nyugalmi időszakban a folyamat éppen fordított. A fogmeder mellső falán képződik új rostos csontréteg, a hátsó falon pedig megindul a rostos csont rétegeinek a felszívódása. A rostos csont régebbi rétegei a szomszédos szivacsos csont velőűrei felől szívódnak fel. A hátsó fogmederfal felszívódása sokszor nem tökéletes és rostos csontszigetecskék maradnak vissza a szivacsos állományban, melyek jelzik a fog vándorlásának útját és mértékét. A fog a rahato statikai erők hatásának kitérni igyekszik és a fogmeder átépítése révén a helyét változtatni, módosítani tudja és ebben nyilvánul meg a fogmederfal működésbeii alkalmazkodása. Az orthodontiás elmozdulásoknak is ez a lényege.

A fogmedernyrilvány szivacsos állománya is a statikai követelmények szerint épül fel. A fogmedernyúlvány a rágónyomás nagyságához képest annyira vékonyfalú, vázszerű, filigrán felépítésű, hogy a fogmeder fala az aránytalanul nagy húzóerő hatásának engedve, feltétlenül összehajlana, összedőlne, ha kívülről nem lenne kifeszítve a szivacsos csont gerendái (trabeculae) által éppen úgy, mint ahogy a biciklikerék agya ki van feszítve a küllőkkel. A fogmedernyúlvány gerendáinak nagyrésze vízszintesen és egymással párhuzamosan halad egyik fogmeder faltól a másikig, illetve a fogmeder falától a fogmedernyúlvány külső és belső falához (4. ábra). Amikor a gyökérhártya rost jai a fogmeder falát befelé (a gyökér felé) húzzák, ezek a csontgerendák is megfeszülnek és a rágónyomást átviszik a szomszédos fogmedrek falára is. Ha egyetlen egy fogpárral harapunk össze, a rágónyomás akkor is áttevődik a szomszédos fogmedrek falára és ezért tudunk egyetlen fogpárral is oly hatalmas rágóerőt kifejteni. A csontgerendák a rágónyomás erővonalainak irányában haladnak (4. ábra) és a fogmedernyúlvány trajektoriumait alkotják. E trajektoriumok csontcsiszolatokon már szabad szemmel is láthatók. Röntgenfelvételen az elmeszesedés foka szerint jól előtűnnek.

4. ábra. A rágónyomás erővonalai az alsó állcsont ban vázlatosan.

A szivacsos csontállomány működésbeli alkalmazkodásáia jellemző, hogy röviddel a fog áttörése után a csontgerendák még vékonyak, ritkák, az általuk határolt velőűrök nagyok. A trajektoriális rendszer csak alig alakul ki, amikor a fog eléri ellenlábasát és rágni kezd. A már kialakult trajektoriális rendszer is csak addig marad meg, amíg a fogmeder felől természetes húzóhatások ér ik és a míg a fogmedret bélelő rostos csont is ép és sértetlen. Gámán6 idevonatkozó vizsgálataiból tudjuk, hogy ha egy fogat a természetes statikai hatásoktól megfosztunk, pl. azáltal, hogy lecsiszoljuk vagy ellenlábasát eltávolítjuk, akkor az illető fog trajektoriális rendszere is elpusztul és megfordítva, ha egy fogat — bizonyos határokon belül — túlterhelünk, akkor annak trajektoriális rendszere megerősödik, jobban kifejlődik, esetleg egészen új trajektoriumok alakulnak ki.

Az utóbbi időben többen — köztük Gámán is — vizsgálat tárgyává tettük, hogy a különböző fogpótlások alatt az állcsontok trajektoriális rendszere hogy viselkedik. Miután a fogpótlások úgy qualitative, mint quantitative a legkülönbözőbb erőkkel hatnak a fogmedernyúlványra, az alattuk kialakuló trajektoriális rendszer is igen variábilis képet mutat.

A fogmedrek szerepét sugárirányban körülvevő, ú. n. basalis trajektoriumok vaskos csontgerenda kötegekké egyesülnek és a trajektorium dentale állcsonti részét, az arckoponya támasztó pilléreit (Stützpfeiler) alkotják.