Fogorvosi szemle, 1951 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1951-01-01 / 1. szám
8 EIDUS LILI DR, — immobil —■ részéhez való viszonyát is figyelembe veszi. A Simon-íéle három-dimenziós diagnosztika megadta a lehetőséget oly rendellenességek felismerésére is, amelyeknél a fogsorok egymáshoz való viszonya esetleg megfelel az Angle által felállított követelményeknek, a fogsorok azonban (hol az egyik vagy másik fogsor, hol mindkét fogsor) a koponyához viszonyítva túlságosan meziálisan helyezkednek el, azaz előreállnak. Ennek a rendellenességnek a megszüntetésére az Angle-féle síma labiálív vagy csavaros ív nem volt alkalmas ; ép oly kevéssé lehet erre a célra a liguálívet vagy Simon által konstruált gépeket felhasználni. A kezelés az összes előreálló fogak distális irányú elmozdításából állana, azaz mintegy az egész processus alveolarist kellene a fogakkal együtt az egyes állcsontok corpusán distálisan eltolni. A kezelési lehetőségnek a hiánya indította Simont és követőit arra, hogy ezekben az esetekben a feladatot a kisőrlők extractiója révén egyszerűsítsék. így ugyan feladatott az Angle-féle 32 fogas norma, viszont nem 12—14, hanem csak hat fogat kell distálisan elmozdítani. A bimaxilláris protractio extractiós kezelési javallatának indító oka a kezelési módok és lehetőségek elégtelensége volt. A páratlan genialitású konstruktőr Angle nyilván azért változtatta meg a hengeres labiálívet előbb a ribbon-arch, majd az edgewise-arch mechanizmusra, hogy kibúvót találjon ez alól a kényszer alól és fenntarthassa a normának saját maga alkotta fogalmazását. Ugyanezen felismerés indította Oppenheimet, Angle idő szerint utolsó kontinentális nagy tanítványát arra, hogy a főkötő és zabola felújításával (occipitális horgony lat) kerülje ki az extractiót és tartsa fenn mestere sérthetetlennek hitt dogmáját. Egyes fogak és fogcsoportok distális irányú elmozdítására a kivehető lemezt univerzális hatékonyságú géppé tevő A. M. Schwarz a nyílkapcsot és distálcsavart vezette be. Ezekkel a gépekkel mai tudásunk alapján szinte minden esetben elérhető akár valamennyi fognak distális elmozdítása. Ezek szerint tehát megszűnt a terápiás tehetetlenségből eredő extractiós kényszer. Az ember ezek után jogosan várta volna, hogy a maradó fogak terápiás extractiójának kérdése végleg lekerül a napirendről. A valóság azonban mást hozott: Tweed és vele együtt a legmodernebb fogszabályozási irányzat képviselői 4 kisőrlő kihúzását javasolják, hogy ily módon a fogsorokat közvetlenül a csontos alap fölött tudják elhelyezni, aminek révén a recidiva veszélyét csökkenteni vélik. Tweedet az a felismerés vezette a terápiás extractióra, hogy az állcsontok átépülésének a mértéke semilyen (fix) gépnél nem tart lépést a fogak (s egyben a processus alveolaris) elmozdulásával (ill. átépülésével). Különösképpen túlhajtott tágítás után lép fel gyakran recidiva. Közismeretűen pedig a tágítás rendszerint a legkönnyebben végrehajtható csoportos fogelmozdítás, aminek folytán különösen a kellő speciális begyakorlottsággal nem rendelkező szabályozó fogorvos ily módon szeret helyet teremteni helyszűke esetén. A kontinentális fogszabályozásban a norvég rendszer újította fel az extractiók javallatait, és pedig kettős meggondolás alapján: 1. tudományos indokolásul a fogak és a processus alveolaris egymástól független fejlődésű nagyságrendi viszonyait említik (nagy fogak, szűk fogmedernyulvány); 2. extractió árán a kezelés lényegesen megkönnyíthető, különösképpen lehetővé válhatnak ily módon különben nehezen végrehajtható articularis harapáseltolások. Tweed az extractio javallatát meglehetősen élesen állítja fel: extrahálandónak tartja mindnégy első praemolárist, ha a szabályozás folytán 0'5 cm-nél nagyobb fokú tágítás lenne különben szükséges. Kb. ily mértékben képes a csontos alap (corpus) a szabályozással átvitt növekedési impulzusok hatására addicionálisan növekedni; ily mértékű tágításnál tehát a fogak a kezelés befejezte után közvetlenül a csontos alap (corpus, »bony base«) fölött helyezkednek el, tehát a recidiva fokozott veszélye nem áll fenn. Andresen és Iláupl az extractiós javallatokat illetően messzemenően tartózkodnak a pregnáns fogalmazástól, Andresen a caries prophilaxisa szempontjából nézve a szabályozásos kezelés végső eredményét a szabályos tengelyállású, de hézagosán elhelyezkedő redukált számú fogsort az optimum fogalma alá veszi. Maradó fogak extractiójának javallatait Izard állította össze közel 20 év előtt j
