Fogorvosi szemle, 1951 (44. évfolyam, 1-12. szám)

1951-01-01 / 1. szám

A SZABÁLYOZÁS ÉRDEKÉBEN VÉGZETT FOGELTÁVOLITÁS JAVALATAI 9

Salamon is erre az összeállításra támaszkodik tankönyvében. Izard szerint a következő szabályokat lehet általános érvénnyel elfogadni :

1. Terápiás extractióknak abszolút javallatuk nincs.

2. Egyes szabálytalanul álló, maradó fogak eltávolítása megengedett, ha minden egyéb kezelési mód csődöt mond.

3. Egyes jól megválasztott esetekben, — ha más terápiás kísérletek eredménytelenek maradnak — szabad oly maradó fogakat terápiásán eltávolítani, amelyek nem közvetlen okai a fennálló rendellenességnek.

Mai tudásunk szerint már ezek a megállapítások is korrekcióra szorulnak :

1. A terápiás extractiónak ugyan nem abszolút javallata a bimaxilláris protractio, azonban célszerűségi szempontból ezekben az esetekben 4 praemoláris eltávolítása jogos.

2. Akár szabálytalanul álló, akár rendesen a sorban elhelyezkedett fogat, amelynek nem direkt következménye a fennálló rendellenesség, szabad kihúzni, ha az extractio folytán a kezelés egyszerűbb lesz, föltéve, ha az extractio következtében a csücskök és barázdák pontos egymásba-illeszkedése nem változik meg.

Mindkét javallat célszerűségi szempontokból történik. Ezért igen nagy felelősség hárul a szabályozásos kezelést vezető orvosra. Ezt a nagy felelősséget természetesen csak az orthodontiában járatos orvos viselheti. Ezért általános érvényű szabályként azt kell kimondanunk, — s ezen szabály alól kivétel nincs, — hogy orthodontiai terápiás céllal extractiót csak orthodontus szakorvos végezzen, míg a nem orthodontista-specialista fogorvos részére az az indikáció egyáltalán soha nem áll fenn. Ennek a követelménynek a fontosságát egy igen gyakori példán mutathatom be, a soron kívül elhelyezkedő felső szemfog példáján. Ha a felső caninus helyszűke miatt magasan tör át a vestibulumba, az első kisőrlő extractiója után — ha a hely fennmarad — spontán be szokott állni rendes záródásba, a normális záródási vonalba. Hogy a hely fennmarad-e avagy az első praemoláris mögötti fogak előrevándorlása által beszűkül-e újból, első sorban attól függ, hogy mennyire éles azoknak az antagonistákkal való egymásba-illeszkedésük a rágófelszínen. Függ azonban azonos anatómiai adottságok mellett légzési, étkezési és egyéb szokásoktól. Ceteris paribus annál inkább mennek a hátsó fogak előre, minél inkább tartja a gyermek száját nyitva (szájlégző, rossz rágó, ujjszopó stb.) Ezeket a körülményeket teljes pontossággal előre lemérni nem lehet; különösképpen lehetetlen előre lemérni a bekövetkezendő helyváltozás sebességét. Ezért nem elégedhetünk meg soha — a legegyszerűbbnek tűnő ilyen esetben sem — a 4-ek extractiójával, hanem hézagóvó alkalmazásával az extractio elvégzése előtt kell gondoskodnunk arról, hogy a nyerendő hely valóban a caninus rendelkezésére álljon.

Hogy az extractió folytán egyszerűbb lesz-e a kezelés, azt is csak az tudja megmondani, akinek az orthodontiai kezelésben nagy tapasztalata van. Ehhez hosszú évek próbálkozásaira és tapasztalataira van szükség. Az extractio tehát nem történhetik sematikusan.

Az extractiós indikatiók kérdésében meg kell említeni Hotz és Scheidt véleményét, kik két ellentétes felfogást képviselnek.

Scheidt a 13. életévig megkísérli a konzerváló kezelést, tágítás és distal-eltolás útján. Csak eredménytelenség esetén folyamodik a fogeltávolításhoz.

Hotz ezt az álláspontot teljes mértékben ellenzi. Szerinte a fogeltávolítással való várakozás a 13. életévig, végzetes időpazarlás és erősen veszélyezteti a végeredményt. Az extractió nem lehet egy kényelmes és végső segédeszköz a sikertelen kezelések után, szerinte már a 7. életévtől indíttassák meg a fogeltávolítás, egy tervszerűen irányított fogváltódás keretében, amennyiben szükségszerűen a kismetszők áttörésekor, a tejcaninusok eltávolítása megkezdhető. A későbbiekben figyelemmel kísérjük a további 2 Fogorvosi Szemle