Fogorvosi szemle, 1951 (44. évfolyam, 1-12. szám)

1951-06-01 / 6. szám

166

KERTÉSZ JENŐ DR.

Az első világháború véletlenségei közepette, a harctérről visszatérve. 1916. év végén Pesten nyertem beosztást és ekkor kerültem először az Árkom/ klinikára. Árlcövy rideg barátságtalansággal fogadott és bár látta, hogy katonaorvos vagyok, mégis arra utasított, hogy hallgassam először két félévig előadásait és csak azután gondoljak a gyakorlati kiképzés lehetőségére. Reményeimben letörve keringtem az elsőemeleti folyosón, amikor egy igen elegáns, magas úr szólított meg és érdeklődött otttartózkodásom oka felől. Rottenbiller volt. Előadva, miért jártam a professzornál, bevitt több szobából álló, fényűzéssel berendezett lakosztályába és közölte, hogy vegyek nála 500 koronáért kurzust és akkor megnyílnak előttem a Klinika kapui. A kurzusdíj felét másnap kifizettem, Rottenbiller egy gipszmodellt adott a kezembe és utasított, hogy ezen alakítsak kavításokat és ezzel már el is hagyott. Kevés ideje jutott ilyesmire, mert óriási privát praxisát kellett lebonyolítania. Két berendezett rendelője volt és az I-ső emeleti folyosókon az ő páciensei zsúfolódtak. A klinikán sebesült katonák feküdtek, ezenkívül délután 5—-8-ig foghúzás ambulancia volt. Két nappal később Rottenbiller közölte, hogyha kedvem van, mint díjas gyakornokot alkalmaz, a délutáni foghúzások lebonyolítására. Kétnapi kurzus után tehát már klinikai alkalmazott lettem és minden előképzés nélkül hozzáfogtam a foghúzásokhoz. Lévai Aranka doktornő, majd Májunké Egon működtek e rendelésen, tőlük sikerült egyet-mást elsajátítani. A kurzusról többé nem esett szó, a második részletet sem kellett kifizetni, sőt a kapott fizetés az első befektetést is megtérítette. A professzorszó nélkül tudomásul vette ottlétemet, nyilvánvalóan nem is tudta, hogy pár nap előtt engem dobott ki. 10 hónapig voltam a klinikán, de az extrakciós szobán túl nem nyílt meg előttem semmi. Hogy a katonák kezelése miként történt, arról semmit sem tudok. Hattyasy és Máthé vezették a technikai rendeléseket, de ezekhez sem jutottam el. Salamon súlyos szemrehányást tesz a Klinikának, hogy nem használta ki a háború adta lehetőségeket a szájsebészet kifejlesztésére »Rá kellett volna magát vetni erre az anyagra«, mert igazi szakkezelés még nem létezett és csak a klinikán kívüli polgári és katonai fogorvosok szervezték meg a háborús fogorvosi és szájsebészeti osztályokat »Később Hattyasy végzett derekas miftikát. állcsontsínei alkalmazásával.«

Árkövy dolgozószobájába visszahúzódott, zsörtölődő öregember már sem a klinikát, sem a magyar stomatológus kart nem vezette. Szabó és Salamon a Fehérvári-úti hadikórházban, Gadány—Simon és a többi új tehetség a YI-os tartalékkórházban alakítottak korszerű, új szájsebészeti, plasztikai és prothetikai osztályokat.

A 918-as forradalom Jászi Oszkárt állította, mint kormánybiztost a Tudományegyetem élére. Szabó és Salamon vezetésével a fogorvosi kar a kormánybiztos elé tárta a Stomatológiai Klinika tarthatatlan viszonyait. Jászi intézkedésére Rottenbiller magántanári képesítését a kultuszminiszter nem hagyta jóvá és a Klinika ideiglenes vezetésével Szabó József magántanárt bízta meg. 1919 elején vonult be Szabó új munkatársaival a Klinikára és ekkor kezdődött a magyar stomatológia második fejlődési korszaka.

Salamon a Magyar Stomatológia Története című könyvében a klinika vezetésében történt forradalmi változást kissé megváltoztatva közli és 1920. május 20-ára teszi Árkövy nyugdíjazását A Stomatológia története 1942-ben jelent meg, amikor a forradalomra való hivatkozás nem látszott célszerűnek és az akkor uralkodó rendszertől illett származtatni minden legalitást, Salamon ehhez is tartotta magát.

Árkövy tudományos értékén, de emberi nagyságán sem változtat semmit, hogy az első világháború viszontagságai közepette, tovább működött a közéleti porondon, mint ahogy azt véges erői megengedték volna. Úttörő elme volt, ríj horizontokat tárt fel, elévülhetetlen érdemeket szerzett. Tanítványainak érdeme, hogy ezeket az emberi gyengeségeket és az ezekből származó összeütközéseket sohasem tekintették másnak, mint a lehanyatló élet tragikus velejárójának.