Fogorvosi szemle, 1951 (44. évfolyam, 1-12. szám)

1951-05-01 / 5. szám

GYULLADÁSOS SZÖVETEK BEFECSKENDEZÉSES ÉRZÉSTELENÍTÉSE

141

lép fel incisio után.) Sprenger ilyen esetekben infiltrálja az elülső és hátulsó garatívet, valamint az egész tonsillaágyat, anélkül, hogy a gyulladásos szöveteket kikerülné.

Nagyon tanulságosan írja le, hogy kezdetben, amikor még azt hitték, hogy a mély érzéstelenítés, tehát a gyulladásos szöveteken keresztül történő érzéstelenítés veszélyes, mindig csak felületes érzéstelenítésben operáltak. Mikor azonban kiderült, hogy az á froid esetekben végzett műtétek alkalmával is gyakran találtak a tonzillában kicsiny, nem diagnostizálható tályogokat, amelyeken az injekciós tűvel érzéstelenítéskor akaratukon kívül is áthaladtak és ebből soha semmi baj nem származott, attól kezdve a beavatkozást gyulladásos folyamatoknál is tudatosan mély érzéstelenítésben végezték. Eljárásuknak káros hatása nem volt.

Hühnermann klinikájáról Moench közli, hogy a befecskendezése» érzéstelenítés éppen olyan jól használható gyulladásos, mint egészséges szövetben. H. Neumann klinikájáról A. Heindl számol be kedvező eredményekről és hangsúlyozza, hogy a sebgyógyulás mindig zavartalan volt. Magyar vonatkozásban hivatkozunk Erdélyinek. ezirányú értékes dolgozatára.

A tonsillák gyulladásos szövődményeivel kapcsolatos érzéstelenítéskor semmiesetre se kedvezőbbek a viszonyok, mint a száj üreg gyulladásai esetén. Ennek ellenére az összes orvosi szakmák közül a fogorvosok körében talált legnagyobb ellenzésre a gy. sz. b. é.-nek gondolata. Sokáig műhibának tartották, halálos veszélyeket emlegettek és a gyulladásos betegségekkel kapcsolatos szövődményeket rendkívüli igyekezettel és konzekvensen az injekcióra akarták visszavezetni. A gyulladásos szövetek érzéstelenítői viszont arról számoltak be, hogy eljárásuknak káros hatását nem észlelték. Hiszen, ha nem így lenne, akkor már mindegyikünk rég elhagyta volna ezt az eljárást és másikat, »ártalmatlanabbat« keresett volna helyette. Az eljárás ellenzői azonban csupán teoretikus elgondolásaikra támaszkodhattak, mert kiderült, hogy ezideig egyetlen esetben se szolgáltattak positiv bizonyítékot arra, hogy a gyulladásos terület érzéstelenítő oldattal történt infiltrációja a gyulladásos folyamat tovaterjedését okozta volna.

Simon B. érdeme, hogy a stomatologiáhan is felvette a harcot az elavult nézetek ellen. (»A periodontitis sebészi terápiája« 1919.) Simon 30 év óta gyakorolja és tanítja, hogy a gy. sz. b. é.-nek nincs káros hatása és annak alkalmazása a mindennapi gyakorlatban csak a beteg érdekét szolgálja.

Már Bartsch is injekciózott gyulladásos szövetek esetén, de hangsúlyozta, hogy az oldatot az egészséges szövet felől adjuk be és a gyulladásos szövetbe ne hatoljunk.

Bichlmayr is alkalmazza bizonyos esetekben. László, Imming, Coleman, valamint (Schuchard klinikájáról) Nehse ugyancsak kedvező eredményekről számolnak be. Hesse a jénai klinikán 30 éve használja és semmi ártalmat nem észlelt. Köhler (Ritter klinikájáról) ugyancsak a gy. sz. b. é. mellett tör lándzsát (1949). Megfigyelései szerint akut diffus osteomyelitisnél a folyamat hamarabb nyugszik meg, mint helyi érzéstelenítés nélkül. Többekkel egyetértőleg különösen szájfenéki gennyedéseknél ajánlja, amikor a betegeknek gyakran bronchitise van és a narkosist rosszul tűrik. Hangsúlyozza továbbá, hogy egészséges szövetekbe fecskendezéskor is számolni kell a csírabevitellel, az időleges ischaemia szövetkárosító hatásával és egy esetleges vérömleny másodlagos fertőződésével. Harnisch munkásságát kell még kiemelnünk (1948), aki az irodalom tanulmányozása és saját tapasztalatai alapján határozottan leszögezi, hogy a gyulladásos szövetekbe adott érzéstelenítés nem káros, sőt éppen ellenkezőleg, eseteiben a gyulladásos-gennyes folyamatok gyors visszafejlődését észlelte.

A gy. sz. b. é.-nek ellenzői feltételezik, hogy az érzéstelenítéssel továbbvisszük a fertőzést, de ennek ellenére szinte egyöntetűen hangsúlyozzák, hogy a helyi érzéstelenítés és a kóros folyamat rosszabbodása között olyan okozati összefüggést, amely kétségtelenül bizonyító lenne, nem lehet kimutatni. Hogy a megítélés milyen nehéz, utalunk pl. azokra az esetekre, amikor az állkapocs osteomyelitise kapcsán a spatium pterygomandibulareban is gennyedés lép fel — tehát éppen azon a helyen, ahova vezetéses érzéstelenítéskor oldatainkat deponálni szoktuk — anélkül, hogy