Fogorvosi szemle, 1950 (43. évfolyam, 1-12. szám)
1950-05-01 / 5. szám
A FOGZOMÁNC PERMEABILITÁSA 147 A fogzománc permeabilitása Irta : Kiinger Endre dr. Minden olyan elgondolás, amely a fogzománcnak anyagcserét, le- vagy felépülést tulajdonít, voltaképpen feltételezi, hogy a zománc, akár csak egyes részeiben, oldott molekulák számára átjárható. Ezt a permeabilitást nyilván valamilyen résrendszer közvetíti. Mikroszkóposán ilyen résrendszert kimutatni nem lehet, egyes repedésekről eltekintve, ezek azonban túlságosan rendszertelenek és ritkák ahhoz, tiogv biológiai szerepük az említett célra elegendő legyen. Ép, teljesen kifejlődött zománc egyes hiányosan elmeszesedett csíkjai is felveszik az anilinfestékeket és így elég nagy molekulák számára átjárhatók, azonb n, mint látni fogjuk, ez még a kísérletre felhasznált, már nénileg denaturálódott zománcon sem jelent nyílt utat oldott anyagok számára. Ezeket a sávokat ki kell hogy töltse valami, ami az oldott anyagokat megszűri, ellenkező esetben a fogzománc átjárható volna nemcsak bármely molekula számára (az óriásmolekulájú fehérjéket is beleértve), hanem a sávok méretei folytán még egy sereg baktérium részére is. Ha tehát bebizonyosodik valamely résrendszer létezése, úgy azt várnánk, hogy annak méretei jóval a mikroszkópi láthatóság határa alatt legyenek. Ha friss, vagy vízben eltett zománcot súlyállandóságig szárítunk, a súly veszteség nagyobb, mintha egyszerűen a zománcdarab látható felülete veszítene vizet. Ezt a jelenséget a Dental Record-ban közöltem 1938- ban és úgy vélem, azt a következtetést lehet levonni belőle, hogy a zománcot akár egyrészében, akár egész vastagságában átjárta a víz. Hasonló helyzet adódott zománcdaraboknak híg savakban való oldásakor. A súlyveszteség mértékéből résrendszer jelenlétére lehet következtetni. Felmerül tehát a kérdés, hol foglal helyet a zománc szubmikroszkópos résrendszere ; bizonyos mélységig, vagy egészben permeábilis-e a zománc? Mekkora a rések átmérője? Hogy válaszhoz jussunk, megkíséreltünk bizonyos, nagyság szerinti sorban, molekulákat a fogzománcon keresztüldiffundáltatni. Kísérleti anyagul fiatalabb és középkorú (20—40 év közötti) egyének teljesen ép, különböző indikációk alapján extrahált praemolarisai és szemfogai szolgáltak. A fogakat eltávolításuktól kísérleti előkészítésükig fiziológiás konyhasóoldatban tartottuk, minimális formalin hozzáadásával a baktériumok nem kívánatos elszaporodása ellen. Az előkészítés abból állt, hogy megfelelő hűtés mellett a fogkoronákat nyakuknál a gyökértől elvágva, belsejük nagyrészéből a dentint fúróval eltávolítottuk. Az így nyert kupak fala bizonyos területen csupán 11*
