Fogorvosi szemle, 1949 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1949-02-01 / 2-3. szám
136 DR. VARGA ISTVÁN Az állkapocsízület ankylosisa egy eset kapcsán. Irta : Dr. VARGA ISTVÁN egyetemi magántanár. Az utolsó 30—40 év alatt fokozatosan világossá vált, hogy a szájképletek sebészetének sikeres gyakorlása olyan különleges tudást és tapasztalatot kíván, mellyel sem az általános sebész, sem a stomatológus nem rendelkezik. Az élet kialakította a szájsebészet specializmusát. A szájsebésznek tudnia kell a sebészet sok apróbb-nagyobb műfogását, de jó protetikusnak és fogszabályozónak is kell lennie, hogy műtéti eredményei valódi gyógyulást hozzanak betegeinek. Az állkapocsizület ankylosisa is határozottan a szájsebész működési körébe vágó megbetegedés. Lehet valódi, vagy csontos*'ankylosis (intraarticularisnak is nevezik), és lehet álankylosis, melyet a csontos izületi részletek körüli kötőszövet rostos kötegelnek heges zsugorodása okoz. (Extraarticularis ankylosis.) Mindkettő lehet féloldali, vagy kétoldali. Leggyakoribb a féloldali. A kóroktani tényező legtöbbször valamely helyi fertőzés. Néha áthatoló sérülésből, máskor a környezet (pl. középfülgyulladás) genyes gyulladásának tovavezetéséből ered. Elég ritka megbetegedés ez, mert az állkapocsizület nem hajlamos az ankylosisra, különösen nem a valódi ankylosisra. Míg pl. a térdizület aránylag kisebbfokú gyulladásai is izületi merevséget okoznak, az állkapocs fejecsének csontos összekapaszkodása az izvápával igen ritka. De ha van összecsontosodás, ez olyan alakban jelentkezik, hogy a proc. articularis mandibulae nyaka 4—6 cm2 átmetszetűre is megvastagszik, s nagy területen kapaszkodik össze a koponyaalappal. Az izületi rés azonban néha műtétkor még ilyen esetekben is látható. Az ankylosis diagnózisa természetesen nem okoz nehézséget, de azt, hogy teljes összecsontosodásról, vagy csak álankylosisról van-e adott esetben szó, ritkán lehet még akár röntgenfelvételről is megállapítani. Ugyanis az ellenoldali Ízületben megmarad a mozgathatóság és ezért, valamint az állkapocs különleges alakja miatt a szájnyitás 1—2 mm-nyire legtöbbször lehetséges marad. Néha viszont kisebb nyitási korlátozottságot észlelünk, s a műtét alatt válik csak a teljes összecsontosodás ténye nyilvánvalóvá. Mint már említettem, az állkapocsizület ankylosisra nem hajlamos, de mégis külön kell hangsúlyoznom, hogy szinte meglepő műtétkor az a körülmény, hogy még az izolálókendők alatt fekvő beteg — mielőtt a műtéti behatolást zártuk volna, abban a pillanatban, mikor a merev Ízület körül a mozgatás utolsó akadályát eltávolítottuk — a száját kitörő örömmel nyitja ki. Bár a szájzár legtöbb esetben évekig áll fenn, a gyulladás által nem érintett, egészséges oldal Ízülete teljes mozgásképességét megtartja. Mondhatni, ellentétben a végtagok Ízületeivel, hol egy törés miatt néhány hétre mozdulatlanságra ítélt, begipszelt Ízület megmozgatása sokszor különleges gyógyászati segédeszközök (fürdő, massage stb.) igénybevételét teszi szükségessé. Állizületi ankylosis esetén az egészséges oldali Ízület többéves inaktivitás után is azonnal és különleges eszközök igénybevétele nélkül teljes értékű működésre képes. A gyógyításban két út áll rendelkezésre. Egyeseknek az a felfogása, hogy nem teljes ankylosis jól gyógyítható massage és fokozatos erélyes száj nyit ogatás által. Erre a célra különböző eszközöket szerkesztettek is. Sajnos, a tapasztalat azt mutatja, hogy igazi gyógyulást bármennyire erőszakos tágítással sem lehet elérni. Célravezető, helyes útnak csak a műtét látszik, de ez is csak abban az esetben, ha utána még hosszú ideig tágítókezelést is alkalmazunk. A műtét az állkapocs fejecsének, illetve a körülötte lévő megvastagodott csontnak kiirtásából áll. Mivel azonban valamennyi csonthártya és szivacsos csontrészlet mindig bentmarad a műtét után is, az a veszély, hogy az i. ábra.
