Fogorvosi szemle, 1949 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1949-02-01 / 2-3. szám
AZ AUTONOM IDEGRENDSZER SZEREPE A STOMATOLOGIÁBAN 115 dalomnak azt a szinezetbeli különbségét, amellyel a fogbélfájdalom a gyökérhártyaf áj dalomtól olyan pontosan elkülöníthető. De van egy másik jelenség is, amit szintén csak úgy tudunk megmagyarázni, ha feltételezzük, hogy munkaterületünkön a trigeminuson kívül még más, a fájdalomingerek felvételére és tovavezetésére alkalmas idegek is vannak. Ezzel a jelenséggel a granulomák exkochleációjánál találkozunk viszonylag elég gyakran, függetlenül attól, hogy azt reszekcióval kapcsolatosan,vagy az extrakció műtétjének befejezéseként végezzük. Gyakran tapasztaljuk, főleg a felső állcsonton, hogy a lege artis végzett helybeli érzéstelenítés után a reszekció vagy az extrakció minden egyes fázisát tökéletes érzéstelenségben tudjuk végrehajtani, azonban mikor exkochleációs eszközünkkel a granulómához érünk, a beteg kisebb-nagyobb, de néha elég jelentékeny fájdalmat jelez. Jellemző, hogy ilyen esetben, ha meg is ismételjük a bcíecskendezéses érzéstelenítést, a granulóma rendszerint akkor is érzékeny marad úgy, hogy a műtét fájdalommentes befejezése érdekében sokszor kényszerülünk a terminális érzéstelenítés módszeréhez fordulni. Viszont, ha már a granulómát exkochleáítuk,— bizonyságául az érzéstelenítés sikerének, — a sebben való minden további manipulációnk teljesen fájdalmatlan. Ha figyelembe vesszük, hogy ezen jelenség azok előtt sem ismeretlen, akik a helybeli érzéstelenítés technikájának tökéletesen birtokában vannak, kénytelenek vagyunk a tökéletes technikájúnak feltételezett érzéstelenítéssel szemben refrakter módon viselkedő granulómákról feltételezni, hogy azokat nem a trigeminus látja el érzőidegekkel. Ha ehhez most még azon megfigyelésünket is kiértékeljük, hogy a helybeli érzéstelenítéssel szemben ilyen refrakter módon viselkedő granulomák sohasem azok, amelyek már többé-kevésbbé szervültek, vagy amelyeknek krónikus jellegét a rendszerint jól kifejezett kötőszövetes tok már rátekintésre is elárulja, hanem az akút vagy szubakút jellegű, növekedésben levő jól vaszkularizált granulomák, akkor ebben az esetben is közelfekvő a gondolat, hogy ezek a granulomák az a. max. int. sympatikus plexusából kapják azokat a rostokat, amelyek a granulómát érő fájdalomingereket az autonóm rendszeren keresztül továbbítják. A felső állcsont külső tömör lemezében egészen felületesen elhelyezkedő n. alv. sup.-ekhez viszonyítva az a. max. int. elég mélyen fut ahhoz, hogy érthetővé tegye a helybeli érzéstelenítésnek a trigeminus ágaira gyakorolt azonnali hatását már akkor, amikor az érzéstelenítő oldat az a. max. int. megfelelő ágait diffúzió útján még csak meg sem közelíthette. Fenti megfigyelések erősen valószínűsítik, hogy az állcsontképletek fájdalomimpulzusainak felvételében és tovavezetésében úgy fizológiás mint patológiás körülmények között a trigeminuson kívül az autonóm idegrendszer is jelentős szerepet játszik. Fenti, pusztán klinikai megfigyelésekből vont következtetésekre épített feltevésem talán alkalmas munkahipotézisül fog szolgálni a neurofiziológusnak, hogy munkaterületünkön az ismeretlen tényezők számát eggyel csökkentse, ha pedig feltevésem hibásnak bizonyul, talán impulzusul fog szolgálni egy újabb, az igazságot jobban megközelítő hipotézis megteremtésére. A foglazulás gyógyítása. Irta : Dr. SUGÁR LÁSZLÓ egyetemi magántanár. A Fogorvosi Szemlében már beszámoltunk azokról a vizsgálatokról, amelyeket Lőrinczyve 1 és Kuchárikkai a foglazulás aetiologiája terén végeztünk. Akkor megemlítettem, hogy célszerűnek látszik a foglazulást részben a klinikai kép, részben a kóreredet alapján két megjelenési formára osztani. Az egyikre a gyulladásos, a másikra a lazulásos típus elnevezést ajánlottam. Ez a beosztás nemcsak a diagnózis 8*
