Fogorvosi szemle, 1949 (42. évfolyam, 1-12. szám)

1949-02-01 / 2-3. szám

114 DR. SIMON BÉLA tagok különböző betegségeihez kapcsolódó fájdalomimpulzusok felvételét és tova­­vezetését illetőleg kötetekre rúgó vita folyik, addig a stomatológiában soha még csak a gondolata sem merült fel annak, hogy a fogak és a fog körüli képlétek betegségei által kiváltott fájdalomimpulzusok tovavezetésében a trigeminus érző ágain kívül más idegeknek is szerepe lehetne. Pedig ha a pulpitises éles fájdalmat szembeállítjuk a periodontitis tompa, diffúz, mély, zsigeri jellegű fájdalmával és a fogbél vérerekkel viszonylag szerény ellátottságát szembeállítjuk a gyökérhártya viszonylagosan bőséges vérérellátottságával, kell hogy arra gondoljunk, hogy míg a fogbélben fellépő fájdalomimpulzusokat valóban a trigeminus továbbítja, addig a gyökérhártyában keletkező fajdalomimpulzusokat a periarteriális sympaticus rostok révén az autonóm idegrendszer veszi fel és továbbítja. Ezen hipotézis felvételére szükségszerűen kényszerít az a körülmény, hogy az egyes stomatológiai megbetegedésekhez kapcsolódó fájdalmak merőben ellentétes típusúak, viszont sok és különböző kísérlet bizonyítja, hogyha egy érző ideg legkülön­bözőbb elágazásai bármelyikén vagy lefutása bármelyik pontján azonos ingerrel fájdalmat váltunk ki, a kiváltott fájdalom típusa és jellege azonos. Pontosabban szólva nem lehet egyazon idegen lefutása különböző helyein ugyanazon ingerrel egyik helyen tompa, — másik helyen éles — jellegű fájdalmat kiváltani. Fenti feltűnő és eddig nem eléggé méltatott jelenséget semmiképen sem tudjuk megmagyarázni, ha ragaszkodunk ahhoz a már dogmaszerű felfogáshoz, hogy a száj­képleteket érő fájdalomimpulzusokat kizárólag a trigeminus rostjai továbbítják, hanem csak úgy, ha feltételezzük, hogy bizonyos száj képleteken bizonyos fájdalom­­ingerek felvétele és továbbítása a trigeminustól független autonóm idegrendszer útján történik. Ez a hipotézis különben több eddig kellően vagy kielégítően meg nem magya­rázott jelenségnek is elfogadhatóbb magyarázatát adja. Mindennapos tapasztalat pl., hogy valamely élő fogbelű alsó fog fájdalmatlan trepanációja és valamely más ugyanazon oldali alsó fog fájdalmatlan extrakciója Céljá­ból a n. alv. inf. vezetéses érzéstelenítéséhez linguláris befecskendezést végezve bizo­nyos várakozási idő múltán azt tapasztaljuk, hogy míg az extrakciót tökéletes érzés­­telenségben sikerült végrehajtani, addig a közvetlen utána történő trapanációs kísér­letre a beteg élénk fájdalommal reagál függetlenül attól, hogy a trepanálandó fog a fogívben az extrahált foghoz viszonyítva meziálisabb vagy disztálisabb helyet foglal-e el. Ilyenkor a fájdalomnélküli trepanáció érdekében lényegesen meg kell hosszabbí­tani a várakozási időt, sőt sok esetben a befecskendezést is meg kell ismételni. E jelenséget elfogadható módon magyarázza azon régebbi hipotézisem, mely­­szerint a n. alv. inf.-ban centrálisán helyezkednek el a fogbélhez és perifériásán a gyökérhártyához futó axonok. így az érzéstelenítő oldatnak az idegtörzs centrumába történő diffundálásnak időbeli lefolyásával magyaráztam azt az időbeli eltolódást, amely a gyökérhártya és a fogbél érzéstelenné válása között az előbbi javára mutat­kozott. Űjabb hipotézisemmel, — mely szerint a gyökérhártyán keletkező fájdalom­impulzusokat az autonóm idegrendszer közvetíti, — még egyszerűbben magyarázható fenti klinikai észlelet. Ez esetben ugyanis ezen fájdalomimpulzusokat felvevő és továbbító rostok az a. alv. inf.-t körülvevő sympaticus plexusból származtathatók és így könnyen érthető, hogy a lingulához deponált érzéstelenítő oldat sokkal hama­rább fogja diffundálni az a. alv. inf. adventitiáját, mint a n- alv. inf. tömegét. Ezen újabb hipotézisem mellett sem vetem el ugyanis korábbi hipotézisemnek azon részét, mely szerint a fogbélhez futó axonok a n. alv. inf.-ban centrálisán helyezkednek el. Régebbi hipotézisemet legfeljebb annyiban módosítom, hogy ezen ideg perifériáját — a fogbélhez futó axonok tömegét sokszorosan meghaladó tömegben — nem a gyökér­hártyához, hanem az ínyhez, az áthajlási redőhöz, a pofanyálkahártyához és az ajak bőréhez, vagyis a lágyrészekhez futó axonok foglalják el. A két egyesített hipotézis kielégítő módon magyarázza egyrészt azon tapasz­talati tényt, hogy időbeli sorrendben mindig először érzéstelenítődik [el a bőr, a nyálkahártya, az íny majd a gyökérhártya és csak legvégül a fogbél, másrészt a fáj -I

Next

/
Thumbnails
Contents