Fogorvosi szemle, 1949 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1949-01-01 / 1. szám
2 DR. VARGA ISTVÁN tudománya : Orthodontia is in the main a study of growth and development. Angle hasonló nézetet vallott, mikor kijelentette az Eastern Association of Graduates of the Angle School of Orthod. 1921. évben tartott ülésén, hogy az ortodontistának nemcsak az alkalmazott készülékek mechanikai törvényeivel kell tisztában lennie, hanem ismernie kell az arc csontjainak fejlődését és növekedését, amelyek a fogakkal együtt a fogazatot alkotják. Ezeknek a meglehetősen régi megállapításoknak ellenére a mai napig is elég kevés az, amit az arccsontok növekedéséről tudunk. Pedig — mint említettem — éppen a növekedési zavarok következménye a fogazati rendellenességek nagy része. Aetiologiai szempontból inkább tudományos jelentősége van a növekedésre vonatkozó ismereteinknek, terápiás beavatkozásaink szemszögéből nézve azonban nagy a gyakorlati fontossága is. Éppen ezért nagyon kívánatos lenne, ha a rágóarc növekedésére vonatkozó ismereteink tökéletesednének, ha pontosan tudnánk, hogy mely években melyik állcsont-, ill. állkapocsrészlet növekszik és milyen irányban. Kezeléseinket akkor úgy irányíthatnánk, hogy a növekedést mintegy támogatnánk, elősegítenénk. Az oldalirányú növekedés elég könnyen ellenőrizhető, mert kétoldali szimmetriás irányban halad és a középsíkhoz : a sagittalis síkhoz való távolság könnyen mérhető. Ahhoz, hogy egy csontrészlet növésének mértékét követhessük, olyan fix pontot, helyesebben síkot kell találnunk, mely kívül esik a növő csonton. A rágóarc másirányú (nem oldalirányú) növésének ellenőrzése éppen azért nehéz, mert az arckoponyával együtt növekszik az agykoponya is, mely pedig szinte önként kínálkozik fix kiindulópontnak. A koponyamérésekre vonatkozó kutató munkák során az ú. n. Bolton-sík mutatkozott legalkalmasabb alapnak. Ez a sík a nasiont köti össze a condylus occipitalisok hátsó csücskével. A sella turcica mélypontjáról e síkra bocsátott merőleges, ill. ezen merőleges felezője volna az a fix pont, mely Bolton szerint kiindulás lehetne a koponya növekedésének tanulmányozásához, mivel ez a csont tekinthető a koponya középpontjának, s ehhez viszonyíthatok a növekedés alatt a többi mérőpontok. Brash és Hellmann a külső hallójáratot is eléggé fixnek tartják és ezt a helyet használták fel méréseik kiindulásául. Hellmann, Wallace, Brash, Lewis, Lehman és még néhány kutató vizsgálatainak rövid összefoglalása szerint a fel- és lefelé, ill. előre- és hátrafelé való növekedés a következőképen történik : A tej fogazat kifejlődésekor a felső és alsó tej fogsor hátsó határa egy vonalba esik (postlacteon) és az egyes tejfogak egymással szoros érintkezésben vannak. A 4.—6 éves korban a tejfogsorok frontfogai között hézagok támadnak, ami csak úgy képzelhető el, hogy az állcsontok oldalirányban növekszenek. A felső állcsont oldalirányú növekedése lényegesen nagyobbfokú, mint az állkapocsé. Erre mutat az is, hogy a felső fogsor frontfogai között nagyobb hézagok támadnak, mint az alsó fogsorban. Ez könnyen érthető is, mivel a felső fogsor tej- és állandó metszőfogai között nagyobb a szélességi különbség, mint az alsó fogsor tej- és állandó metszőfogai között. Az oldalirányú növekedés különbsége, mely a felső állcsont javára az állkapoccsal szemben mutatkozik, úgy egyenlítődik ki, hogy az állkapocs előrevándorol. Mivel a fogsorok íve hátrafelé széttér, az állkapocs előre vándorlása lehetővé teszi, hogy az alsó fogsor oldalsó fogai kisebb mértékű oldalirányú növekedés ellenére is helyes érintkezésben maradjanak a felső fogsor megfelelő fogaival. A növekedésnek és az állkapocs előrevándorlásának végső következménye az, hogy az alsó második tejörlők hátsó felszíne előbbre kerül, mint az ellenlábas felső tejőrlőké. Részben ez teszi lehetővé, hogy az előtörő állandó nagyőrlők szabályos -— meziálisan eltolódott — okkluzióban találkozzanak egymással. Az állkapocs előrevándorlását akadályozná ugyan a felső fogsor metszőfogainak túlharapása, mely a tej fogsorban még mélyebb, mint az állandó fogsorban, viszont e fogak felszíne különösen a metszőélen erősen kopik, ami az előrevándorlást a felső metszőfogak túlharapása ellenére is lehetővé teszi. Az oldalnövekedéssel egyidőben az állcsontok függőleges irányban (fel- és
