Fogorvosi szemle, 1949 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1949-01-01 / 1. szám
A FQGSZABÁLYOZÁS IDŐPONTJÁNAK MEGVÁLASZTÁSA 3 lefelé) és előrefelé nőnek, úgyhogy ekkor — pontosabban az 5—7. évben — az egész arc megváltozik és sugárirányban növekedést, fejlődést látunk. Az állcsontokkal egyidejűleg nő az egész koponya csontozata is. A növekedés irányát úgy az agy-, mint az arckoponyára vonatkozólag úgy lehet tanulmányozni, ha a különböző életkorokban felvett koponyaméreteket egymásra vetítve rajzoljuk fel. A projekció megítélésében a Bolton-síkot mindig fix kiindulási felületnek tekintjük. Az élet további folyamán a felső állcsont fogmedernyúlványa lefelé nő, miáltal az okkluziós sík süllyed, az állkapocs fcgmedernyúlványa pedig felfelé nő. E kétirányú fejlődés eredménye az arc magasságának növekedése. Az első állandó nagyőrlő előtörése is elősegíti a harapás megemelődését, amely egészen a 12-ik évig tart. Azt mondhatjuk, hogy a 7—12-ik év között fennálló kissé mélyült harapás nem tekinthető szabálytalannak, mivel a további fejlődés folyamán javulni szokott. Mint fentebb említettem, a külső hallójárat körül elhelyezkedő csontok tekinthetők gyakorlatilag a növekedés folyamán a legállandóbb résznek. Ide tartozik az os zygomaticum is. Egészen kiskorban a járomcsont gyökere az első nagyőrlők táján van, mivel azonban a felső állcsont előrefelé sokkal nagyobb mértékben nő, mint a viszonylag állandó helyzetű járomcsont, az élet későbbi folyamán az első állandó nagyőrlő a járomív gyökere (processus zygomaticus maxillae) elé kerül. Ezt a jelenséget Zsigmondy tévesen értelmezte és a járomcsontok hátrafelé növéseként írta le. Az állkapocs a koponyaalaphoz olyan helyen ízesül, mely a növekedésben legkevésbbé vesz részt. Ezért az állkapocsnak fokozottabb mértékben kell nőnie, hogy a felső állcsont és vele szomszédos csontok előreirányuló növekedésével lépést tudjon tartani. Ez a kis összefoglalás azt mutatja, hogy a legnagyobb mértékű a növekedés úgy oldalirányban, mint előre-hátra, ill. fel és le (a sagittalis sík mentén, valamint a frankfurti horizontális síkban) a 7—12. év között. Ez az az időszak, mikor a fogak váltódnak, vagyis a tej fogak állandó fogakra cserélődnek ki. Egyéb szempontokat figyelmen kívül hagyva — melyekre majd későbben térek ki —, ez a kor látszik legalkalmasabbnak a fogszabályozás lebonyolítására. E az a kor, melyben a legbiologiásabban járhatunk el, mivel kezelésünk ilyenkor csak mintegy külső segítőeszközként siet a szervezet segítségére, s a növekedés (talán belső elválasztásos zavarokra visszavezethető) hibás menetét igyekszik kis mechanikus erőhatásaival a szabályos útra terelni. II. A fogfejlődés. A kezelés időpontjának megválasztására vonatkozó hatalmas irodalom aránylag kis helyet szentel annak a — szerintünk pedig — igen lényeges szempontnak, hogy milyen fejlődési állapotban vannak a gyermek fogai a különböző életkorokban. Pedig ezt a kérdést igen nagy fontosságúnak véljük első sorban az állandó fogakra vonatkozólag, de jelentősége a tejfogakat illetőleg sem hanyagolható el. Kétségtelen, hogy azok a külső, fogszabályozási készülékeink által adagolt erőhatások, melyek az egyes fogakat helyükről elmozdítani igyekeznek, magukra a foggyökerek szöveteire, de főleg a környező szövetekre befolyást gyakorolnak. Ha a foggyökér még nincsen teljesen kifejlődve, vagyis a gyökércsúcs még nem záródott canalis apicalisszá, a kívülről ható elmozdítások a gyökér alakját is megváltoztathatják. A tej fogakra vonatkozólag ez talán közömbösnek mondható, de igen nagy jelentőségű az állandó fogakra nézve. Válasszunk csak egy példát : szabály szerint a 6—7-ik évben váltódik a két nagymetsző. Körülbelül a 8-ik életév végén az állandó nagymetsző koronája elfoglalja helyét a fogívben akár szabályos, akár rendellenes helyzetben. De figyelembe kell vennünk, hogy ekkor, de még a 9-ik, sőt 10-ik életévben sem teljesen fejlődött ki a fog gyökere. Csak a n-ik életév folyamán tekinthető a nagymetsző-gyökerének fejlődése lezártnak, növekedése befejezettnek. Ha — mint ez igen gyakori — a nagy
