Fogorvosi szemle, 1948 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1948-02-01 / 2. szám

52 DR. GUSZICH AURÉL Wolff és Kuczynski vizsgálatai mutattak rá a streptococcus infekcióknál lezajló kölcsönhatásokra, parenteralis emésztő és rezorpciós! folyamatokra — a megtámadott szervezet és a támadó kórokozó között. Ismeretes, hogy a szer­vezet védekező folyamatai, az Aschoff és Landau által már 1913-ban leírt, ú. n. reticulo-endothelialis rendszerrel állnak szoros kapcsolatban. Weichardt vizsgálataiból tudjuk, hogy ezen rendszer működése befolyá­solható bizonyos test-idegen fehérjéknek, mint a tejfehérje, fehérje-zsír­anyagok, lecitin, terpentin, parenteralis befecskendezése útján. Ő ezt proto­plazma-aktiválásnak nevezte el. A vérátömlesztés hatása inkább ia| vérrel együtt bevitt lipoidok reziez­­tenciafokozódással és a folyadékbevitel okozta vémyomásemelkedéssel magya­rázható; kevésbbé a vér baktericid hatásával. (KUmkó.) Óriási jelentősége volt a sebészi és egyéb fertőzéses megbetegedések le­küzdésében az antibiotikus hatású anyagoknak, a> különböző penicillineknek a felfedezése és alkalmazása. A Flemming által 1928-ban felfedezett penicillin, a penicillum notatum-gombának az anyagcsereterméke. A bakteriostatikus tulajdonsága főkép a sejtoszlás gátlásában nyilvánul meg. Flemming újabb vizsgálatai szerint a penicillin a glutaminsav asszimilációját gátolja s ezáltal a proteinszintézis-t és a baktérium növekedését akadályozza. Véleménye szerint eközben a baiktériumtest oxydativ és fermentativ aktivitása alig szenved kárt. Egyenlőre — mondhatjuk — hatásmechanizmusa még tisztázatlan. Hatásában sok antibiotikum túlhaladja az eddig alkalmazott és ismert fertőtlenítőszereket és chemoterapeutikumokat. Az antibioticus hatás bizonyos körülmények között meg is szűnhetik a Harper és Chain által kimutatott fer­mentum, a penicillinase jelenléte miatt, amely fermentum elbontja a penicillint; valamint amiatt in, hogy egyes törzsek elsődleges ellenállást tanúsíthatnak a р.-el szemben. Ez a magyarázata annak, hogy ugyanazon baktérium-törzs egyedei különbözőképen állanak elen a p.-nek. A sulfamidokkal szemben fennálló resistenda a p.-ha!tást nem befolyá­solja. P. és sulfamid együttes adagolása esetén — ha a p. kis mennyiségben van jelen, akkor a sulfamid fejti ki a bakteriosztatikus hatást — feltéve, ha a kórokozó nem túlnagy számban van jelen és sulfamid érzékeny. A p. hatása főleg a sejtosztódással szemben érvényesül, míg a sulfamidok a sejtek osztó­dását gátolván — néha hátrányosan befolyásolhatják a p. effektust. (Hobby és Dawson.) Az esetek többségében azonban ia két szer kombinációja révén jobb eredményeket kapunk, mintha az egyik vagy másik szert egymagában alkalmaztuk volna. Meg kell állapítanunk, hogy a p. sem panacea, vele kapcsolatban is vannak eredménytelenségek. Épen ilyen esetekben ajánlja Rávnay esetleges fajlagos kezelés egyidejű alkalmazását, Bentsáth pedig felveti a sulfamidok synergismusának a lehetőségét a két szernek, mint előbb vázoltuk — az egyes baktériumokra való — különböző támadáspontja miatt. Tévedés az a felfogás, hogy nagy p. adagokkal fokozhatjuk az antibio­tikus hatást. Beigazolt tény, hogy ilyenkor csak 3—4 h-ra kapunk magasabb vérkoncentrációt, a tartós eredmény mindig kisebb lesz, mert a töménysége a vérben annál meredekebben csökken minél nagyobb értéket ér el ép vesék mellet;; u. i. csak állandó vérkoncentráció mellett képes a P- a baktériumokat oszlási fázisukban megtámadni. Alkalmazási módjai: intramuskuláris, peritonealis, pleuralis, lumbalis, trachealis és vénás. Szájon át való alkalmazásának nincsen sok értelme, egyrészt a lassú felszívódás, másrészt a gyomor sósavának elbontó hatása miatt még a jól puf­­ferolt peroscillin-böl ötszörös adagot, vagyis 100.000 E-t adva, 3 h múlva a

Next

/
Thumbnails
Contents