Fogorvosi szemle, 1948 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1948-02-01 / 2. szám
iS DR. DEÁK LÁSZLÓ figyelembevételével a várakozási időt a legtöbb esetben két hétre csökkenthetjük le, ami a betegek szempontjából igen számottevő előny. A teljes alsó-felső protézis viselésére kényszerült betegek vannak a protézis viselők közül ia legnehezebb helyzetben. Ezeknél találkozunk a legtöbb panasszal is. A panaszok egy része pszichikus eredetű, melyeknél az orvos magabiztos, nyugodt, szuggesztiv fellépése igen sokat tehet. Meg kell értetni a beteggel, hogy műfogsorral rágni annyi, mint műkézzel írni vagy műlábbal járni. Ezt tehát ép úgy meg kell tanulni, mint amazt. Az orvos kellő hatást a betegére azonban csak akkor tudhat kifejteni, ha érzi magában, hogy minden lthetőt elkövetett a műfogsor kifogástalan volta érdekében. Foglalkoznunk kell tehát a felmerülhető kifogások érdemleges elbírálásával. A jó lemez leglényegesebb feltétele a jó tapadás. Ennek érdekében pedig bizony nem történik meg legtöbbször minden. Hogy jó tapadást érjünk el — néhány kivételtől eltekintve — funkciós1 lenyomatét kell vennünk. Az áthajlási redő nyálkahártyájának lefutását az anatómiai lenyomat sohasem mutatja tisztán. Az egyes mélyen tapadó szalagok pedig a száj mozgásánál a darabot ledobják. Ha pedig ez néha a különösen kedvező anatómiai helyzet folytán — amikor is a fogmedercsontnaik alámenő. vagyis egymást fedő pontjai vannak —■ nem is következik be, a mélyen tapadó szalagok akkor is folytonos zavarok forrásai lesznek. A száj mozgása közben ugyanis nekiütődnek ai protézis szélének és rajtuk fájdalmas dekubituszok keletkeznek. A beteg a fájdalmas helyeket tehermentesíteni akarván öntudatlanul is leemeli iái protézist a szájpadlásról- ami tehát ismét a darab mozgás alatti leválását okozza. Leszögezhetjük tehát, hogy a jó funkciós lenyomat elengedhetetlen feltétele a jó protézisnek. Messzire nyúlna, ezért erre kitérni nem is tudok, hogy gipsszel vagy plasztikus anyaggal készítsük-e a funkciós lenyomatot. ezért csupán annyit jegyzek meg, hogy kellő gyakorlattal minden módszerrel lehet jó eredményt elérni. Bármily fontosnak tartjuk azonban a funkciós lenyomatot, meg kell mondanunk azt is, hogy vannak esetek, ahol még ez sem elég és fel kell használnunk az ajak és a pofa izomzata és nyálkahártyája részéről igénybe vehető segítséget. Wünsche, majd később Birkfeld írta le azt a módszert, amikor a lemez szélén körbefutó dúdorodást vezetünk. A lemez széli domborulatának azonban ilyenkor úgy kell kiképezve lenni, hogy az alulról, belülről, felülre és kifelé haladjon, mivel ellenkező esetben a kívánt hatással ellenkező hatás fejlődhet ki, vagyis a pofa izomzata a körbefutó domborulatot úgy terheli meg, hogy a protézist a nyálkahártyáról inkább elemeli, mintsem az alapjához szorítaná. A felső protézisen körbevezetett amellett, hogy a protézis tartásában segít, ezen kidúdorodás egyben meggátolja a pofa nyálkahártyájának a becsípődést is a fogak közé. Ezt a módszert természetesen csak ott használhatjuk, ahol a fogmeder nagyfokú sorvadása miatt a pofarészek művi kitöltésére úgyis szükség van. Ahol erre szükség nincs és a protézis bukkáüs részét aiz elhorgonyzásra mégis ki akarjuk használni, eredménnyel lehet a Grawinkel által megadott módszert alkalmazni. Ez abból áll, hogy a protézis széle alatt annak bukkális részébe vágott csatorna fut körbe, amelybe a pofa lágyrészei befeküsznek és segítenek a protézist a helyén tartani. Ez utóbbi módszer igen jól használható alsó protéziseknél. Erősen előreugró felső állcsontnál, ahol a lemezt az ajak alatt végigvezetni, annak túlságos elődomborodása miatt nem tudjuk, használjunk foghúskapcsokat. Ezek legcélszerűbben rugalmas fémdrótból készülhetnek, melyeknél a törés veszélye nem fenyeget. Teljes alsó protézisek készítésénél igénybe vehetjük a súllyal való elhargonyzást is. Könnyűre készített alsó protézisnél gyakran látjuk, hogy az
