Fogorvosi szemle, 1948 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1948-02-01 / 2. szám
A PROTÉTIKA KÉNYES KÉRDÉSEI 49 úgyszólván lebeg a szájban a nyálkahártya felett. Az alsó darab megnehezíthető amalgám kaucsuk felhasználásával, ebben zinnreszelék van. Ha ilyen kaucsuk nem áll rendelkezésre, vagy a darab súlyát még ezen túl is növelni akarjuk, úgy nehezéket vulkanizálhatunk bele. A legalkalmasabb ertre a célra az ólom, lévén ez a legnehezebb fém: fs 11.3. Természetesen ügyelni kell arra, hogy az ólom — esetleges mérgezés elkerülése miatt — mindenütt jól be legyen fedve kaucsukkal. Helyezzük el az ólmot több fészekben, mert így jobban be tudjuk borítani. Igen jó módszer az alsó protézis megnehezítésére fémbázis készítése. A fémbázis készíthető rozsdamentes fémből fs 7.8, vagy zinnből fs 7.28. Lényeges különbség súlyukban tehát nincs, ellenben nagy különbség van elkészítési módjukban, tehát árukban, mert míg a rozsdamentes fémből készí tett lemez a fogsor árát tekintélyesen megdrágítja, & zinnbázis elkészítése sok költséget nem okoz. Készítésének technikai részére helyszűke miatt csupán annyit akarok megjegyezni, hogy a fogászatban a tiszta- zinn helyett különböző kompozíciókat szoktak használni, a leggyakrabban ezüsttel keverik. Az egyik ilyen jól használható kompozíció a Peeso-féle. amely 70% zinnből és 30°/# ezüstből áll. Nem jó túl nehézre készíteni az alsó darabokat olyan egyéneknél, pl. sebészeknél, bábáknál, akik munka közben ai fejüket állandóan előre hajtják, mert az ilyen nehéz alsódarabok súlyuknál fogva könnyen kiesnek a szájból Az alsó darabok okozta dekubituszok kikerülése miatt használják néha a puhán maradó kaucsukkal való alábélelést. Ezen kaucsukféleség kisebb kéntartalma miatt nem válik teljesen keménnyé. Hátránya azonban, hogy duzzadóképes és bomlási folyamatoknak is inkább alá van vetve. Tovább vizsgálva az elkövetett hibákat, meg kell említenem azt is, hogy a felső lemezek száj felé néző oldala — helytelenül — csaknem mindig egész simára készül, vagyis a plicae palatinae transversae nincsenek rajtuk kiképezve. Különösen áll ez ai kaucsukból készített lemezekre. Már pedig ezeknek az ételek rágás alatti rögzítésében jlentékeny szerepük vain. Sokszor hallottam ilyen lemezeket viselő betegektől azt a panaszt, hogy a szájukba vett ételek a sima szájpadláson túl gyorsan csúsznak le a torkuk felé. Ezen redők kiképzésére tehát nagyobb súlyt ,kell helyezni. Hogy a kezdetben jól ülő és tapadó felső darabok később meglazulnak, ennek oka nem mindig a fogmedercsont sorvadása, hanem a szájpadláson lévő zsírpárna lefogyása is lehet. Ezt azért említem meg, mert erre legtöbbször nem gondolnak. A nyálkahártya ugyanis a szájpadláson sincs egészen összenőve az jával és nem mozdulatlan, mint általában hiszik, csupán a széli zónája, amely a fogmedemyúlványon fekszik és ami azon kemény rostokból áll, amelyek eredetileg a fog támasztó apparátusát képezték, fix és mozdulatlan. Ez a széli zóna a frontfogak területén egész keskeny és csak a molárisok felé szélesedik ki. Ez a feszes összeköttetése a, nyálkahártyának a csonthártyával már a rugae palatinae táján sincsen meg. Amint Lund kimutatta a mukoza és a perioszteum között ezen helyeken laza szubmukoza van, amely lényegében 1—2 mm vastag zsírszövetből áll, amely az első molárisokig húzódik és innen kezdve egy hatalmas mirigy réteg helyettesíti. A zsírpárnát és a mirigyréteget megszakítja a középvonalban a raphe palati, amelynél ismét feszes összeköttetés áll fent a perioszteummal. Mind ennek a protétika szempontjából igen nagy jelentősége van. A zsírpárna teltsége függ természetesen, mint minden zsírpárnáé az egyén tápláltságától. Betegségekben a zsírpárna eltűnik és a protézis nem ül már jól. Fordítva) is lehet, vagyis a lefogyott állapotban készített protézist a páciens úgyszólván kihívhatja, ha annak elkészülte után meghízik. Az áthajtási redők, melyek szintén tartalmazhatnak zsírszövetet, ezen elváltozásoknak ugyancsak alá lehetnek vetve.
