Fogorvosi szemle, 1948 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1948-02-01 / 2. szám
44 DR. DEÁK LÁSZLÓ nül eláll, annál inkább, minél mélyebben toltuk le. Az Ínyt elemeli és ennek következtében tasak képződik. A tasakban. váladék gyűlik meg, ami elpusztítja a ligamentum circulare-t. A koronák felhelyezésével kapcsolatban arra szeretném a figyelmet felhívni, hogy a koronák felragasztás árnál az iny alá benyomuló cementet távolítsuk el, mert az a fogkő által okozott elváltozásokhoz hasonló kóros állapotot eredményezhet. Hogy a korona gyűrűje által okozott hátrányokat biztosan elkerülhessük, úgynevezett vállas koronákat kellene készíteni. A vállas koronák készítése természetesen jóval nagyobb technikai feladat. Nem is lesz keresztülvihető egyhamar, mert az anyagi szempontok itt kétségtelenül nagy szerepet játszanak. A koronák készítéséről a hidak készítésére térve át a legelső dolog, amit kritika tárgyává kell tennünk az, hogy a kész hidak beartikulálása is, mint ezt a koronáknál láttuk, rendszerint az anta gon ist á kb ó 1 való csiszolás útján történik. Mi tehát itt a tennivaló? Kisebb hidakat polirozatlanul próbára kell kérni és azt .a szájban indigó papírra való haraptatással be kell artikuláltatni, ami azt jelenti, hogy a megjelölt pontokat mindaddig le kell csiszolni, amíg az artikulációban semmi zavar sem mutatkozik. Ha nem így járunk el, a kész hídon kell csiszolni, ami már kellemetlenebb, mert ilyenkor a páciensben felmerül az a gyanú, hogy a híd! nem jó. Ha ai hídon csiszolunk, fél, hogy a hídja meggyöngül, ha az antagonistát csiszoljuk, azt ismét, éspedig joggal kifogásolja. Más' a helyzet, ha befejezetlen hídon igazítunk, illetve artikuláltatok azt. Ezt a beteg szinte természetesnek találja. Még jobb volna természetesen, ha a viaszból kimintázott hidat artikuláltathatnánk, ennek technikája azonban igen nehézkes, mert a viaszhidtestet a koronákon rögzíteni a rágási művelet alatt igen nehéz. Nagyobb hidaknál, vagy ahol a szájban több híd készül, leghelyesebb a rágóoályát viaszsánccal felvenni és ai rágópálya vivő készülékbe (Kaubahntr»átvinni Ott azután úgy a koronákat, mint a hídtestet az egyéni artikulációnak megfelelően pontosan kimintázhatjuk. Hidak készítésénél egy másik kényes probléma:: a szabadvégződésű hidak. Tudjuk, hogy ilyet készíteni elvileg helytelen, a pillérek túlterhelése miatt. Mégis jobb meggyőződésünk ellenére akárhányszor rákényszerülünk. A leggyakoribb ilyen híd a zárt fogsorban készített kéttagú híd. Mit tegyünk ilyenkor, hogy ia pillérfogat a túlterhelés ellen] megvédjük? Legelőször is a pótfogat az artikulációból teljesen ki kell iktatni. Azután a szabad véget, ha már teljes értékű pillérrel nem is, de valamikép mégis1 támogatni kell a káros behatásokkal szemben. A nem teljes értékű pillérek közül leginkább ajánlható elhorgonyzási mód az úgynevezett BoiíeLféle, ami tulajdonképpen nem más. mint inlay az inlay-ben. Végül ne feledkezzünk meg arról, hogy a pótfog rágófelszíne mindég keskenyebb és rövidebb legyen, mint a pillérfogé, vagyis pl. egy szemfogra pótolhatunk kis metszőt, de fordítva nem. A szabadvégű többpilléres hidaknál a helyzet kedvezőbb. A legkedvezőbb ott, ahol a híd ívben elhajlik. Itt a különböző irányban ható erők egymást kompenzálják. Az ilyen híd pillérei nem is szoktak meglazulni. Kedvezőtlenebb a helyzet, amikor a szabadvégződésű híd nem zárt fogsorban foglal helyet, hanem a szabad végződés a fogsort meghosszabbítani van hivatva. Sokszor meg éppen két pótfog is van a híd végén. Miután ilyen hidak, minden tudományos érv ellenére is készülnek, nézzük, milyen módon lehet az ilyen híd káros hatásait a lehető minimumra csökkenteni. A pótfogakat az artikulációból természetesen itt is kiiktathatjuk. Ez a rágó effektust nem nagyon befolyásolja, viszont a pillérek megterhelését lényegesen csökkenti. Továbbá igyekeznünk kell a hidat, úgy megszerkeszteni, hogy ívelt legyen. A legkedvezőtlenebb megterhelés ugyanis az a megterhelés, ha a
