Fogorvosi szemle, 1948 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1948-01-01 / 1. szám
24 DR. SZTRILICH PÁL A betegrendelésre két külön, mondhatnánk szélsőséges rendszer van. Az egyik az előjegyzési rendszer, melynél a fogorvos elvileg csak az előre bejelentett, időre érkező pácienseket kezel. A másik az érkezési sorrend szerinti kezelés, mikor is a kezelésre jövő betegeket az érkezési sorrend szerint vesszük elő. Az előjegyzési rendszernek nagy előnye, hogy az előjegyzett páciens kezeléséhez szükséges eszközöket, gyógyszereket és anyagokat előre kikészíthetjük, az esetbe lelkileg (Balters) beleélhetjük magunkat, miáltal munkánk nyugodtabb, gyorsabb, céltudatosabb és kevésbbé fárasztóbb lesz. Hátránya e rendszernek, hogy a páciens elmaradása vagy közvetlenül a kezelési idő előtt történő lemondása rendelésünkben kiesésit) okoz. Így azután anyagi veszteség, sőt bizonyos szempontból presztízs-sérelem ér. Különösen áll ez akkor, ha a soron következő beteg is erre az időre szeretett volna jönni, de mi, elfoglaltságunkra való hivatkozással, visszautasítottuk. Kezelésre előjegyzett, de lemondás nélkül elmaradt betegünk okozta időveszteségünket felszámíthatjuk. Ennek elsősorban pontosságra nevelő hatásai volna, azonban az elvesztett idő felszámítása annyi kellemetlenséget és bosszúságot okoz mindkét részről, hogy a legtöbb fogorvos — nagyon helyesen — nem szokta alkalmazni. Az érkezési sorrendben kezelők hívei elsősorban a pesszimisták soraiból kerülnek ki, akik szerint az embereket úgysem lehet rendre szoktatni, tehát teljesen felesleges időfecsérlés minden ilyen irányú törekvés. A mgtelő várószobában az érkezési sorrendet vagy maguk a páciensek ellenőrzik, vagy a beeresztő ^személy felírhatja az érkezők neveit, illetve szériaiszámokat oszthat. Ennél a rendszernél múlhatatlanul napirendre kerülnek a „csak egy percre jöttem“, „nem kezelésre jöttem’1, „csak fizetni akarok“ viták, melyek a várószoba hangulatát megrontják. Néha a legértékesebb dolgozási időnkben keres fel néhány hosszadalmas beszédű új beteg, aki csak tőlünk is részletes tájékoztatást óhajtott. Máskor váratlanul belebonyolódunk egy nehéz műtétbe és a sok pácienst nagyon megváratjuk. Amikor a két rendszer között választani akarunk, tekintetbe kell vennünk a helyi körülményeket. Így vidéken, ahol fogkezelésre messziről jönnek a páciensek s nincsen módjuk telefonon magukat bejelenteni, elhibázott volna a bejelentési rendszerhez való ragaszkodás. Az általános fogorvosi gyakorlatban sokan, így Heinrich■ Münch а két rendszer kombinációját, a vegyes rendszert tartják helyesnek, melyet magam is jó eredménnyel használok. A vegyes rendszer lényege, hogy a munkaidőnek egy részét nyilvánítjuk rendelési, vagy még helyesebben fogadási időnek. Ezt az időt tüntetjük fel névtáblánkon, receptpapírunkon stb. Leghelyesebben azzal a felírással, hogy „Új betegeket fogad“. Ha délelőtt vagy délután is rendelünk, úgy erre megfelel egy-egy félóra, ha csialk délután, úgy célszerűbb egy órai időt rászánni. Az ilyenkor érkező új beteget vagy mindjárt kezelésbe vesszük, vagy vizsgálat után a megfelelő időpontot beszéljük meg vele.
