Fogorvosi szemle, 1947 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1947-02-01 / 2. szám
ы FISCHER ANTAL Dr kokküsz-tozinokkal is — végzett bőroltások tényleg gyakran mutattak reumás betegeknél pozitív reakciót, gyakrabban mint egészséges kontrolioknál. Ez a reakció sem volt azonban eléggé specifikus és inkább azt a felfogást támasztja alá, hogy ennél a betegségcsoportnál egy általános túlérzékenység áil fenn, amely gyakori ,.parallergiák“ formájában is megnyilvánul- A Veil által leírt komplementtiter-csökkenés tényleg az anafilaxiás állapot jele volna, de ezt a jelenséget Veillel ellentétben csak nagyon ritkán észleltük, mint ahogy a többi, anafilaxiára jellemző laboratóriumi lelet reumás betegeknél rendszerint negatív. A legsúlyosabban esik a latba az eozinofilia hiánya, mely utóbbit sem a szérumbetegségnél, sem a többi, biztosan allergiás jellegű kórképnél nem nélkülözzük soha. Ha a gócfertőzés patogenezisének eddigi teóriáit áttekintjük, úgy arra a következtetésre kell jutnunk, hogy egyik sem volt képes a gócfertőzés tényét és hatásmódját kielégítő módon bebizonyítani és megmagyarázni. Valószínű, hogy a „reumásnak“ tartott folyamatok között akad gócfertőzésen alapuló szeptikus artritisz, amelynél a góc eltávolítása természetesen mindenképpen indikált; az esetek nagy többségében bizonyára nem erről van szó. Az is valószínű, hogy az allergiának valamilyen szerepe van, de az aetológiájuk ezzel még nincs megmagyarázva- Lehetséges, hogy a viruskutatás fog a jövőben fényt deríteni a kérdéses folyamatok eredetére — von Neergaard klinikai meggondolások alapján a reumatizmust a vírusok által okozott ,>katarrális“ infekciók körébe sorozza. Egyes elszigetelt megfigyeléseken kívül (Schlesinger) erre még kísérleti bizonyítékunk nincs. A kísérleti kutatásnak mai állása tehát nem nyújt bizonyítékokat a fokális infekció jelentőségére, sem nem nyújt segítséget arra nézve, hogy egy adott esetben eldöntsük, hogy vain-e aktív fertőző góc a szervezetben, nem is szólva arról, hogy melyik góc a fertőző. Ilyen körülmények között a gócfertőzés értékelésére nem marad más út hátra, mint a következtetés „ex juvantibus”. Az irodalomban igen sok statisztikát találunk a ,gócszanálás“ terápiás eredményedről- Ezek a statisztikák ellentmondók és nehezen értékelhetők, mivel nagyrészt nem exakt matematikai kiértékelés segítségével történtek és nélkülözik a kezeletlen kontrollokat. Rendszerint az egyes kórképek sincsenek pontosain elkülönítve és nincs megállapítva, hogy a szerzők mit értenék „javulás“ alatt. Krónikus jellegű betegségeknél tekintetbe kell venni spontán remissziók lehetőségét és az esetleges javulás sem mindig jelenti az atiológiásan felelős góc kiirtását, hanem a műtéti schock ingerhatására is visszavezethető lehet. Ilyen körülmények között többet tanulunk az egyes esetek gondos, kritikai analíziséből, mint nehezen értékelhető statisztikákból. Mivel, mint láttuk, nem áll módunkban a gócfertőzés fennforgását exakt módon megállapítani, a számba jöhető betegségeket a következő szempontok segítségével válogathatjuk ki. 1. Minden más atiológiás faktor kizárása: artritiszek esetében ehminálnunk kell tehát a tbc. és a
