Fogorvosi szemle, 1947 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1947-02-01 / 2. szám
A GÓCFERTÖZÉS JELENTŐSÉGE A BELGYÓGYÁSZATBAN 5í még csak nem is „behatolási kapu“, legalább nem mikroorganizmusok számára; /a szembeszökő hasonlatosságra a skarláttal gyakran rámutattak. Mindebből a tonzilla szerepére az következik, hogy ennek az akut gyulladása ugyan előfeltétele a későbbi reumatizmusnak, ül- vesegyulladásnak, de további szerepe a másodlagos betegségnél nincs és a tonzilla maga a lezajlott gyulladás után semmiféle kóros elváltozást nem kell, hogy mutasson-Más a helyzet a tonzillogen, ill. dentális szepszisek esetében, amikor helyi tályogokból kerülnek mikroorganizmusok a keringésbe, ahol rendszeresen kimutathatók; a gócok itt mint behatolási kapuk szerepéinek, bár igen gyakran sor kerül ai másodlagos ú. n. szepszisgócok keletkezésére, főleg az endokardiumban. Mivel a metasztatikus szervelváltozások is fertőzöttek ,a behatolási kapuk szanálása az eseteknek csak kis százalékában eredményez gyógyulást. II. A második csoportba aszókat a betegségeket sorolhatjuk, amelyeknél az összefüggés a feltételezett góc és a másodlagos betegség között távolról sem evidens, amennyiben a betegséget nem előzte meg klinikailag manifesztálódott gócfertőzés és az utóbbit a betegség folyamán sem tudjuk kétséget kizárólag mint aktív gócot megállapítani. Ami az összefüggés feltételezésére vezetett ezeknél a nagyrészt még tisztázatlan aetiologiájú kórképeknél, az elsősorban az első csoportba tartozott betegségekhez való hasonlatosságuk volt; mivel az akut rcumatizmust tonzillitisz előzi mjeg, feltételezték, hogy a krónikus izületi gyulladások oka is a tonzillákban keresendő. A gyaikorlatban a feltételezett gócfertőzésből következő terápiás eljárások sok esetben tényleg frappáns eredménnyel jártak; nincsen olyan gyakorló orvos, a|ki ne látott volna messzemenő javulást, vagy gyógyulást tonzillektómia, illetve granulomas fogak extrahálása után. Az eredmények azonban távolról sem mindig ilyen jók és az orvos gyakran kerül abba a kínos helyzetbe, hogy bár betegét meggyógyítani nem tudta, azonfelül még egy fájdalmas és eredménytelen műtétet hajtatott végre vagy megfosztotta még használható fogainak egy részétől is- A foíkális infekció elméletének legfanatikusabb hívei is betegeiknek csak egy töredékét voltak képesek meggyógyítani a radikális góceltávolítással. Az orvosi gyakorlat számára tehát feltétlenül szükséges volnál olyan kritériumokra, amelyek a góceltávolítás indikációját racionális alapra helyezve, al terápiát biztonságosabbá tennék. Mivel racionális indikációt csak a gócfertőzés patogenezisének ismerete alapján állíthatunk fel, szükségesnek látszik ez utóbbira részletesebben kitérni. A) A gócfertőzés tanának első stádiumát a baktériumos teória jellemezte. Paessler, Hunter és Billings a fertőző gócokat, mint zárt gyulladásos területeket (holt tér) fogták fel, melyekből időnként mikroorganizmusok, főleg síreptokckkuszok kerülnek a keringésbe és metasztatikus úton idéznek elő másodlagos szervelváltozásokat. Azt a körülményt, hogy rendszerint csak egy szövetcsoport (pl. ízületek) betegszik meg, immunizálási folyamatokkal igyekeztek megmagyarázni; a legérdekesebb magyarázat Rosenow ismert elektív lokalizációs teóriája volt.
