Fogorvosi Szemle, 1943 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1943-07-01 / 7. szám

161 meg, a neurotikusokét és hysteroidokat. Természetesen a tiszta típus­sal a legritkábban találkozunk. A hysteroid típusnál arról van szó, hogy lelki életükben az értelmiség nem képes uralkodni az. érzelmiség fölött, ezt fékezni nem tudja. Lelki alkatukban az ősi réteg uralkodik és ennek következté­ben az élményekre, környezet behatásokra szükségszerüleg ősi, primi­tív módon reagálnak (a legkülönbözőbb hysteroid reakciók). A pho­­biáknál említett vasomotiós zavarokat a hysteroid típusnál rendsze­rint megtaláljuk. Érdekes, hogy olykor anaesthesiát találunk náluk, ez azonban az érzési körben jelentkező gátlás következménye, ami lelki alkatukat nem módosítja, hanem éppen annak egyik lehetséges folyománya. A neurotikusok intelligenciája teljesen normális. Lelki életük­ben, bár az értelmi kontroll, az önfegyelem dominál az érzelmiség fölött, azonban túlingerlékeny és túlfáradt idegrendszerükkel mégsem képesek megbirkózni (amit önmaguk is nagyon szégyelnek, phobo­­phobiák!). Fájdalmi toleranciájuk nagyon csekély (hyperaesthesia). Gyakoriak a hypoehondriás eszmék és a legkülönbözőbb phobiák. Meg­találjuk náluk többé-kevésbbé a vegetativ idegrendszer funkcionális zavarait. A heroid neurotikusokkal nem sok bajunk akad. Ők azok, akik a gyógykezelés, a cél2 az eredmény érdekében valóban hősiesen ural­kodnak túlérzékenységükön. Az elvárható fogorvosi beavatkozással, illetve a beavatkozás tényével összefüggésbe nehezen hozható lelki rendellenességek kivál­tásának, létrejöttének magyarázatát kereshetjük a fog többízben is említett sokoldalú, főleg psychosexuális, narcistikus jelentőségében is, vagyis egész egyszerűen a régen keletkezett szexuális képzetcsoportok­ból alakult komplexusokban. Fentieknél azonban kézzelfoghatóbbak — különösen a túlzott félelmeknek — azok magyarázatai, alapjai, melyek — sajnos — éppen a fogászati beavatkozással, magatartásunkkal kapcsolatosak. A hysteroid és neorotikus típusnál az orvos magatartásával, szavaival, cselekedeteivel nagyon sokat árthat, de nagyon sokat is javíthat. Az éber suggestio rendkívül eredményes lehet, mellyel hyste­­roidoknál mindig az érzelmiségükön keresztül, a neurotikusoknál ellen­ben mindig az értelmiségükön keresztül hatunk, s ez utóbbiaknál fő­képpen egy lelki erősítést adunk. Az orvos részéről a lelki hatás alapvető tényezője (egyéniség, rátermettség stb.-n kívül) a betegen minden körülmények között való teljes segíteni akarás és az ebben való feltétlen meggyőződés ...

Next

/
Thumbnails
Contents