Fogorvosi Szemle, 1943 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1943-05-01 / 5. szám

103

Minden esetben sérült a trigeminusnak második, vagy harmadik ága, ezen sérülések mellett azonban 52 esetben egyéb részleges idegsérülés is történt, több esetben sérült a trigeminus-ágak mellett a nervus faciális is. Az idegsérülésekhez számítottam azokat az idegsérüléseket is, amelyek a test egyéb részein, esetleg a karon, vagy lábon jöttek létre. A kisebbfokú idegsérülések következményeként fellépő bénulásokat rövidhullámú kezeléssel több esetben eredményesen befolyásoltuk.

Osztályunk az állcsontsérüléseket sok esetben már rossz helyzetben rögzített állapotban kapta. Máskor pedig az állcsonttörési darabok között callus-képződés létre sem jöhetett, minthogy az állcsontból kisebb-nagyobb csontrészek hiányoztak.

Állcsonttörések gyógyulását, mint általában minden csonttörést, a törvégek diszlokációja nagy mértékben befolyásolhatja* A súlyosabb állcsontsérülések alkalmával a szakorvosi gyógykezelés hiánya miatt a törvégek diszlokációban gyógyulhatnak (fractura male sanata) és ezáltal féloldali, vagy elülső nyitott harapás keletkezik, amely szerzett okkluziós anomáliák sokszor rágási képtelenséggel járnak. A mandibula-törvégek nagyfokú diszlokációja pedig még azzal a veszéllyel is járhat, hogy elhúzódó álízülete« gyógyulás (pseudoarthrozis) jön létre.

Az állcsonttörések minél koraibb szakkezelésbe vétele biztosítja optimálisan a normális okkluzióban való gyógyulást. Különböző típusú fémívek és sínek, valamint az orthodontiai készülékek egész sorozata segíti elő a sikert. A mandibula szegleteinek és felhágó szárának törése alkalmával nagy nehézséget okoz a törvégek nyugalomba helyezése, amely a diszlokációmentes gyógyulásnak egyik előfeltétele. A törvégek rögzítésében a mandibula fenti helyein rögzítősínek, állsapkák, pelották, extraorális rögzítőkészülékek állnak rendelkezésünkre, segítségüket nem kis mértékben támogatják a felhágó száron és a szegleteken tapadó izmok. (4. sz. ábrák.) '

A mandibulán tapadó és eredő izmok jelentősége.

A mandibula testén (ramus horizontalis) létrejövő törések esetében, a disztális törési darabot a musculus masseter és a pterygoideusok, valamint a temporalis fel-, előre- és kissé kifelé diszlokálják, míg u szajfenéki és a nyelvcsonton tapadó izmok: a digastricus, mylohyoideus, geniohyoideus, a mentális törési darabot le-, hátra és befelé húzzák. Ez a mechanizmus különösen a kétoldali corpustörések alkalmával figyelhető meg jól.

A musculus digastricus, mylohyoideus, geniohyoideus, genio-