Fogorvosi Szemle, 1942 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1942-03-01 / 3. szám
60 mandibula elmozdítása, de viszont a gnathion nem kerül a „normális“ helyére. Ha a gnathion helyzete alapján állapítanák meg a mandibuláris retrakciót* qualitative és quantitative és ha P. W. Simon utasítása erre az esetre is érvényes, akkor ezen utasítás alapján a gnathiont a „normálig“ helyére mozdítván, kb. 10 millimétemyivel mozdítjuk előre az egész állkapcsot. Az utasítás ilyen betartása esetében az említett „szinte normális okkluzió“ megromlik. Hiszen az őrlők a szabályozás következtében normális helyzetükből kb. 10 millimétemyivel az Angle III. osztályú rendellenesség irányában változtatták meg helyzetüket. Ez pedig egy kisőrlő szélességénél is több. De nemcsak az oldalsó fogak tájékán zavarnák meg a helyzetet, * P. TV. Simon „Grundlzüge. . .” 1922. könyvének 226. oldalán a következőket találjuk: „In den oben erwähnten Fällen Nr. III. und IV. fällt auf, dass trotz des normalen Gebissbefündes das Gnathion etwas hinter der Orbitallinie liegt, wie est sonst das Zeichen einer unteren Retraktion, zu sein pflegt. Das Cheilion freilich liegt genau auf der Dinié. Hier muss man entweder eine vererbte, also an sich normale Formeigentümlichkeit annehmen, wie sie aber nach des Verfassers Erfahrung sehr selten ist, — oder es handelt sich in der Tat um eine Anomalie, die auf das Corpus mandibulae beschränkt ist. Dafür scheint auch die auffallende Kürze des horizontalen Astes zn sprechen. — Ich habe absichtlich diese Fälle unter die Normal fälle eingereicht, um auf das Risiko der Beuerteilung aufmerksam zu machen und den Blick hierfür z,u schärfen. Sind diese Profile in Wirklichkeit normal (was man ja nicht wissen kann!), so beweisen sie die nun einmal vorhandene Vari ationsmöglichkeit, die in so weitgehenden Masse glücklicherweise selten ist, auf die man aber immer gefasst sein muss. Sind sie normal, so ist die Folgerung lehrreich, dass bei normalen alveolären und dentalen Verhältnissen dennoch isolierte Abweichungen der Kieferkörper Vorkommen können, die also die (sicherlich normale) Funktion des Organs nicht zu beseitigen vermocht hat. A „normális” variációjának lehetőségét Simon ezzel elismerte. Véleményem szerint ezáltal a gnatliostatikus diagnózis, a gyakorló szempontjából, legalábbis azokra a részekre vonatkozóan,, amelyek helyzete variálhat, -— leíró anatómiai helyzetmeghatározássá zsugorodott. Olyan helyzet leíró rendszerré, mely az állkapocs testéről, illetőleg az annak jellemzőjéül felvett gnathionról csupán azt tudja megmondani, hogy a koponyához viszonyítva hol helyezkedik el. De éppen azt, hogy ezt a helyzetet meg kell-e hagynunk, avagy meg kell-e változtatnunk, nem mondja meg. Mert, ha egy, a gyakorlatban előforduló esetünkben a P. W. Simon szerinti „normától” eltérő a helyzet, akkor nem tudja megmondani, hogy csakugyan anomália van-e, avagy csak a norma egyik „ritka” variációjáról van-e szó. Nem, szabad szem elől téveszteni, hogy a ritkaság nem differeneiáldiagnostikai tényező. Ugyanis semminemű betegség, abnormitas meghatározásánál nem használhatjuk a ritkaságot, mint döntő diagnosztikumot. Ügyhiszeim ez a gondolatmenet alkalmazható és alkalmazandó qualitative és quantitative minden olyan „meghatározás”-ra, melyről a „norma” variációjának lehetősége bebizonyosodott.
