Fogorvosi Szemle, 1942 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1942-04-01 / 4. szám

81

az áthajlási redöben. Noha ez a f ogmedemyú 1 vány és a fogbél idegeinek érzéstelenítéséhez nem szükséges, pszichológiai szempontból igen megnyugtató a betegre nézve, hogy az orvos panaszait és félelmét figyelembe vette és — szerinte — újabb, még hatásosabb érzéstelenítek alkalmazott.

A fogak kezelése, a rettegett idegölés szintén olyan beavatkozás, amit a betegek nagy aggodalommal várnak. Előre elmesélni a betegnek, hogy az élő fogbelet horgas tűvel ki fogjuk szakítani a gyökércsatornából, az ideget kiírtjuk, nem célszerű. Chomipret prof. egyszer a következőket mondotta: mint fiatalember praxisát annak köszönhette, hogy az idegölés (tuer le nerf) rosszul hangzó neve helyett a finomabb érzéstelenítés, zsibbasztás (desensibiliser) kifejezést használta betegei előtt, noha akkor még épúgy arzénes pasztát használt devitalizáláshoz, mint a többi párisi fogorvos. De épen ez kell a betegnek, aki azt hiszi, hogy az ő doktora egészen más, mint a többi és más orvos ilyen gyengéden, fájdalommentesen és sikeresen a kezelést nem tudná elvégezni, mivel nincs olyan speciális módszere és egyénisége sem megfelelő.

Igen lényeges tehát, hogy mit mond az orvos és hogyan fejezi ki magát. Ebből érthető, hogy külföldi, idegen anyanyelvű betegek kezelése nehéz, mert ha tud is az orvos idegen nyelveket, aligha ismeri a nyelv összes finomságait, a kifejezések árnyalati különbségeit, melyek mind szükségesek lehetnek adott esetben a beteg teljes megnyugtatására. Ha az orvos a szavaknak nem művésze, inkább keveset beszéljen és ne mondjon többet, mint okvetlenül szükséges. Zárkózott, hallgatag orvosokat általában nem szeretnek a betegek, kivéve azon ritka esetet, mikor az orvos híres, nagy tudós és kevés beszédét egyéniségével, nagy tudományával hozzák összefüggésbe és így — noha nem örülnek neki, hogy bajukról alig szól valamit — elfogadják, mint a híres tanár egyik jellegzetes sajátságát.

A teljes őszinteség a beteggel szemben csak ritkám célravezető és általában taktikai Tubának tekinthető. Nem is említve, hogy bizonyos esetekben (pl. rosszindulatú daganat, leukaemia, sepsis esetében) az igazságot csupán a beteg hozzátartozóival közölhetjük, kisebb baj esetén sem célszerű a kórformáról vagy a kezelés részleteiről sokat mesélni, mert azt a páciens úgysem érti, vagy félreérti. Sokszor az orvos azt hiszi,, hogy a beteg megértette őt, pedig a beteg egészen másként képzeli el a dolgot és mint laikus, nemi is foghatja fel kellően az orvosi judíciumot igénylő magyarázatot. Igen hibásak és elítélendők a gyakran hangoztatott nihiliszti'kus orvosi nyilatkozatok a beteg előtt: pl. „pyorrhoeát nem lehet kezelni“; „majdnem minden