Fogorvosi Szemle, 1942 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1942-04-01 / 4. szám
80 Az orvos fogadja nyájas és nyugodt- arccal a beteget és hagyja őt, beszélni (ha nem is á végtelenségig). Az orvosnak tekintélyt ad címe, rendelője és lakberendezése, továbbá egyénisége. Ez az utóbbi dolog a leglényegesebb és a betegek emiatt ragaszkodnak orvosukhoz és ajánlanak vagy küldenek neki újabb pácienseket. El kell ismerni, hogy a doktor egyénisége a beteg megítélése szerint, mely nem tudományos szempont alapján történik, még a szaktudásnál is fontosabb. ( Sokszor halljuk kollégák körében, hogy X dr. az egyetemen és a klinikán nem sokat tanult és mégis nagy praxisa van. Ennek titka az illető emberismeretében és egyéniségében rejlik. A beteg aggódva figyelTaz orvos arcát, hallgatja, hogy mit mond, kémleli az orvos viselkedését, hogy nehéz helyzetben, atípusos beavatkozáskor határozott és nyugodt-e, tetterő és biztonság sugarzik-e lényegéből, megnyugtatja a betegéF'íIyénkor is, vagy pedig ijedten kapkodni kezd és máshoz küldi a pácienst, ha valamiben egyszer megakadt. Ügy a fogászati, mint a sebészeti gyakorlatban nélkülözhetetlen a tökéletes érzéstelenítés. Első kérdése sokszor a betegnek, hogy amit végzünk, nem fog-e fájni? Határozott biztonsággal kell ilyenkor az aggódó beteget megnyugtatni, hogy semmi fájdalmat nem fog érezni. Feltételezzük, hogy az orvos az érzéstelenítés technikáját tökéletesen uralja, itt csupán lélektani szempontokról van szó. Sokszor azt halljuk a szenvedőtől, hogy a fájdalmak a rendelőben vagy a várószobában már aiz injekció vagy a kezelés előtt teljesen megszűntek. Mi ennek a pszichológiai magyarázata? Mint már mondottuk, a beteget a fájdalom hajtja az orvoshoz, attól nem sok jót vár, kellemes emlékek vagy érzések nem vezetik oda. (Lustgefühl-ről nem lehet szó). Tudatalatti folyamatok okozzák a fájdalom megszűnését. Sejti, hogy az orvos hamarosan injekciót ad, kifúrja vagy kihúzza a fogat, felvágja a tályogot, stb. De ha nem fájna neki most semmi, talán az egész kezelést el lehetne odázni, nem kellene elvégezni stb. Tehát a menekülésnek halvány reménye tulajdonképen az, hogy a beteg fájdalmai elmúlnak. Ezt még érzéstelenítés közben is észleljük, különöserf nők szoktak mondani, hogy még nem zsibbadt el, várjunk, még nem lehet- kihúzni, még kell injekció stb. Ha aztán már megtörtént a fogműtét, kijelentik, hogy nem fájt és most van igazán elzsibbadva az ajak, az íny, stb. (Most, amikor már fenyeget veszély, nem kell az orvosnak vigyázni, hogy fájdalmat ne okozzon). A beteg megnyugtatására igen célszerű a nyálkahártya kokainozáisa, contralgin-paszta használata beszúrás előtt, továbbá, ha például az alsó állcsont vezetéses érzéstelenítése után kb. 10 perccel adjuk meg a foghúzáshoz a szokásos helyi, submucosus érzéstelenítést