Fogorvosi szemle, 1941 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1941-07-01 / 7. szám

190

Közlemény az I. számú Sebészeti Klinikáról.

Rosszul gyógyult háborús állkapocssérülések sebészi ellátása.

Irta: JAKABHÁZY ISTVÁN úr., műtősebész, egyetemi tanársegéd.

Az állcsont-sebészet, előrehaladásában és fejlődésében a világháború valósággal forradalmat jelentett s a nagy háborús anyag folytán páresztendő tapasztalata halomra döntött évtizedes — igaz kiforratlan — próbálkozásokat. Visszapillantva 1908-ban Hashimoto japán sebész hívta fel az általános figyelmet az állcsontok háborús sérülései kezelési és utólakos ellátási fontosságára. 1913-ban Schröder a birodalmi kormány felhívására tanulmányozta, ezt a kérdést s a szakköröket tájékoztatta is, hogy sikerült olyan könnyen alkalmazható és készenlétben tartható sínt konstruálni, melyet majdnem minden lövési sérüléssel kapcsolatos állcsonttörésnél sikerrel lehet alkalmazni. De egyben ő azonnal rámutatott, hogy az állcsontok lövési sérülései két szakmának a határterületét képezik s tökéletes gyógyulást csak a sebész és fogorvos együttműködése eredményezhet. Az 1914-ben kitört világháború ezen állítást tökéletesen beigazolta. Azon gyűjtőhelyeken, ahol szakemberek együttmunkálkodva látták el az állcsontsérüléseket kifogástalanul, rágóképességüket visszanyert s kozmetikailag defectus nélkül gyógyult, betegek hagyták el a kórházakat. A nagy beteganyagon szerzett tapasztalatok alapján ezen helyekről megjelent közlemények mérföldes csizmákkal vitték előbbre az állcsontok sebészetét.

Sajnálattal kell azonban rámutatnom, hogy nem mindenütt részesültek az állcsontsérültek ilyen szakszerű kezelésben s a világháború befejezése után hosszú évek múlva is nagy számmal kerültek a betegek különböző panaszokkal, rágóképesség csökkenése, álízület, neuralgiák, vagy az állkapocs részleges hiányának pótlásával — műtétre.

Hozzászólásomban különösen ezen álízülettel gyógyult háborús állesontsérülések, kizárólagosan sebészi ellátásával kívánok foglalkozni, mivel klinikánkon igen szép számmal kerültek ezen esetek műtétre.

Klinikánk beteganyagát tekintve 20 év statisztikájában 43 álízülettel gyógyult állcsontsérülés szerepel, mint rosszul gyógyult háborús sérülés s csodálatosképpen a legnagyobb százalék nem közvetlenül a háború befejezése után került műtétre. Az utolsó tíz év alatt a fenti 43 betegből 27-et operáltunk. Ma már kétségtelen megállapítást nyert, hogy ezen betegek legnagyobb százaléka a háború közvetlen elején