Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1939-01-01 / 1. szám

klinikai tünete. Szerény nézetem szerint azonban helyesebbnek látszik, ha figyelembe veszem különböző általános megbetegedéseknek gyakori hajlamosító szerepét is. A hajlam megteremtése több szájbetegségre nézve ma már nem tagadható, sőt keletkezésének elengedhetetlen feltétele, úgyhogy jelentőségét a kóreredet szempontjából elhanyagolni nem lehet.

Az első fejezet észszerű felosztása és csoportosítása látszik legkevésbé könnyű feladatnak. Ha oly dolgozatokat, tankönyveket nézünk át, melyek száj nyálkahártyabetegségeket tárgyalnak, azt tapasztaljuk, hogy az egyes szerzők e betegségeket különböző módon csoportosítják. A csoportosításban észlelhető sokféle egyéni felfogás oka egyszer a kórbonctani ismeretek hiánya, máskor az a látszólagos különbség, ami klinikai kép és kórbonctani elváltozás között van. Különösen ez utóbbi körülménnyel indokolják sokan azt a nézetüket, hogy szájuyálkahártyabetegségeknek kórbonctani alapon történt felosztása nem felelhet meg a klinikai követelményeknek. Még egyes kórbonctani tankönyvek is ezért alkalmaznak klinikai felosztást. 'Sajnos, azonban minden klinikai felosztás eredendő hibája, hogy a kórfolyamatok elnevezése, csoportosítása túlságosan függ a szerző egyéni felfogásától. Másik gyakori hiba, mellyel találkozunk, hogy klinikai szempontokon kívül etiológiai és kórbonctani sajátosságokat rendelnek egymás mellé ugyanazon rendszerben.

A száj nyálkahártyabet egségek helyes rendszerbefoglalása is csak kórbonctani alapon lehetséges. A klinikai követelményeknek is megfelelhetünk, ha figyelembe vesszük, hogy e kórfolyamatok a klinikai lefolyásukra jellemző tüneteken kívül oly tüneti sajátosságokat is mutatnak, melyek közvetlenül a kórbonctani elváltozásokhoz kötöttek. E tüneti sajátosságok több kórfolyamatra közösen jellemzőek, épp úgy, mint a megfelelő kórbonctani elváltozások, melyek szintén több kórfolyamatnál azonosak. Az egyes kórfolyamatok lefolyásuk alatt lényeges változást szenvednek, amit épp a tünetek nyomán észlelhetünk. A kórbonctani elváltozások azonban sokkal állandóbbak s így azon tüneti sajátosságok is, melyek e kórbonctani elváltozásokhoz kötöttek.

Ezen megfigyelés alapján szerény felfogásom szerint oly tüneti rendszer teremthető kórbonctani alapon, mely a kérdés megoldására alkalmas. A rendszerben kórbonctani fő- és mellékcsoportok támadnak, melyek elnevezése egyben az azon csoportba tartozó kórfolyamatok közös tüneti dominánsa is. E tüneti dominánsok elméletileg is elég szabatosan körvonalazhatók, úgy, hogy adott esetben a kérdéses kórkép diagnózisa ezek segítségével a megfelelő csoportig szűkíthető.

2