Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1939-01-01 / 1. szám

32 Ha a felső állcsontban még két őrlőfog van meg, egyik a jobb-, másik a baloldalon, ügy a fogakat vagy egymással párhuzamosan álló, a gerincéire merőleges borítókoronákkal látjuk el, vagy esetleg egyik fog tengelye a merőlegestől kissé eltérő is lehet, mert a két­oldali koronával és kapocseihorgonyzással ebben az esetben is tudunk retenciót elérni, míg egyoldali elhorgonyzás esetében feltétlenül szükséges, hogy a kapocstartó fog a gerincéire merőlegesen álljon, vagy rágófelületével kissé mediánfelé dőljön. Különösen lényeges azonban a borítókorona alakja, hogy falai ne legyenek a rágófelszín felé összetörök, hanem párhuzamosak. Fontos ilyenkor a szemben lévő, teljes fogazattal bíró állcsont rágófelületének tanulmányozása is. Ha a természetes fogak rágósíkja igen egyenetlen, hullámos, egyes fogfelületek nagyon kiemelkednek, míg mások igen alacsonyak, úgy nehéz a szemben fekvő protézis fogait megfelelően felállítani és jó okkluzióba és artikulációba hozni. Ilyenkor igen jó, ha a természetes fogakat, vagy a behelyezendő koronákat, hidakat, betéteket közelítően egy gömibszelvény, kalotta felületéhez szabjuk. Igen fontos az állcsontban meglévő egy-két fog a harapást magasság és az okkluzió megállapítása miatt is. Ez nagy érték számunkra további protétikai műveleteinkhez, mert egy fog is meg­adja a harapási magasságot, amit szükség esetén nivellálunk, a természetes fogakat koronákkal megemelhetjük vagy leköszörülve meg is rövidíthetjük, de még ha el is kell távolítanunk egy ilyen fogat, előzőleg tájékoztató lenyomattal rögzítjük a. harapási magas­ságot és ettől lehetőleg csak kis mértékben szabad eltérnünk, mert egyébként a fogpótlás megszokása esetleg igen .nagy nehézségekkel járhat. Ha 1—2 metszőfog van meg például a felső állcsontban (szemben a még fogazattal bíró alsó állcsonttal vagy megfordítva), ennek retenció szempontjából kevés értéke van, de a darab szívása azért kielégítő lehet, mert a hátsó ■ lemezrészek a kis- és nagyőrlők tájékán szívó, funkcionált szélekkel képezhetők ki, míg 1—2 őrlő jelenléte az állcsontban ezt már megakadályozza, tehát e szempontból hátrányos. Ha az 1—2 meglévő metsző eldőlve, helyéről elmozdulva, ferdén helyezkedik el, úgy e körülmény protétikai szempontból kedvezőtlen, mert a frontfogak alakját, színét, felállításét ezen 1—2 foghoz kell szabnunk, tehát ilyen fogat vagy fogakat sokszor célszerűbb a beteg beleegyezésére eltávolításunk. Gyakori eset a következő: A betegnek a két alsó szemfoga, vagy szemfoggyökere maradt meg. A megfelelően kezelt és előkészített, vagy

Next

/
Thumbnails
Contents