Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1939-07-01 / 7. szám
33d ről már nem érhet. S ha ezen kétszeri kitüntetést igen sokra becsültem, úgy a mostaninak sokszorosan nagyobb értéket tulajdonítok. Nem akarok sokat kertelni, mindannyian tudjuk, hogy a zsidótörvények uralma alatt élünk. S ha Önök ennek dacára azt hiszik, hogy megtettem kötelességemet, mindenkor a legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint korrektül dolgoztam az egyesület érdekében, olyannyira, hogy dacára a zsidótörvényeknek, mégis ezen legmagasabb kitüntetéssel viszonozzák eme munkálkodásomat, úgy érthető, hogy szívem mélyéből köszönöm kitüntetésüket és iparkodni fogok, hogy a jövőben is erre méltónak találjanak. De engedjék meg, hogy ebből azt a következtetést vonjam le, hogy Önök a jövőben is mindenkor nem azt fogják nézni, hogy ki csinál valamit, hogy szőke-e vagy barna-e az illető, hanem azt fogják nézni, hogy becsületesen végezte-e a feladatát, hogy tisztességes munkát teljesített-e. Ezért arra kérem az én igen t. Kartársaimat, hogy iparkodjanak mindig az egyesület érdekeit és csakis az özvegyek és árvák érdekeit szem előtt tartani és minden igyekezetükkel azon lenni, hogy az egyesület javát előmozdítsák. Kérek mindenkit, ne ismerjenek akadályokat, dolgozzanak önzetlenül a Hazáért és egyesületünkért. S most mégegyszer nagyon köszönöm az érdemeimet messze meghaladó kitüntetést. Ezután dr. Fried átvéve az elnöklést, bejelenti, hogy indítvány nem érkezett és több tárgy nem lévén, a közgyűlést berekeszti. AZ 1939. ÉVI BE. MOBELLI GUSZTÁV—DE. FOEGÁCH ALADÁE- pályadíjra kitűzött téma a következő: „írassák le három különböző stomatológiai kóreset (kórelőzmény, jelen állapot, lefolyás, gyógykezelés) és tanulsága" Határidő 1940 január 1, az egyesület címére (Szervita-tér 3). Közölt esetek nem pályázhatnak. A közlés joga az Egyesületé. LAPZÁRTAKOB ÉRTESÜLÜNK, hogy lovag Walheim Béla dr. kartársunk f. év július hó 18-án hosszas szenvedés után elhúnyt. Részletesen a megboldogultról legközelebbi számunkban emlékezünk meg. A szövegrész vége. A NEONOVOTONT az összes többi érzéstelenitőszerekkel egyenrangúnak találtam gyakorlatomban. Dr. Balogh Károly s. k. egyetemi magántanár.