Fogorvosi szemle, 1937 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1937-02-01 / 2. szám
52 helyzete az állkapocs felhágó ágának szélessége szerint a horizontális síkban is igen nagy variációnak van alávetve. A beszúrás irányvonalát, mint láttuk, úgyszólván valamennyi szerző másként adja meg. Ezen irányvonalnak főleg azon eljárásoknál van jelentősége, melyek a tüt csontvezetés útján juttatják a lingulához. Már maga az a tény, hogy egyik szerző az ellenoldali szemfogat, másik szerző az első nagyőrlőt jelöli meg az irányvonal kiindulási pontjának, mutatja az e téren uralkodó bizonytalanságot. Csupán egyetlen szerző, Seidel mutat rá arra a körülményre, hogy a mandibula felhágó ágának belső felszíne a niediánsíkkal egyénenként más és más szöget zár be és így nem lehet meghatározni egy olyan — minden esetre érvényes — irányvonalat, mely mindig összeesik azzal a felszínnel, melyet tünkkel követni óhajtunk. Éppen ezért Seidel, bár nem a direkt rászúrás, hanem a csontvezetés híve, mégsem fogadja el azokat a módszereket, melyek szerint a tüt egy meghatározott irányból kell a felhágó ág belső felszínével párhuzamosan beszúrni és a csontot követve a lingulát felkeresni, hanem minden más szerzőtől eltérően az érzéstelenítendő oldal fogívétől laterálisán szúr rá a crista temporalisra és tűjével a belső felszínt mintegy tapogatva, több elmozdulást végez, s így követi ezen felszín különböző görbületeit, hogy a lingulához eljusson. Eljárását nem találjuk követendőnek, azonban igen megszívlelendőnek tartottuk azon megfigyelését, mely a későbbi szerzőknél meglehetősen elsikkadt, hogy t. i. a felhágó ág a mediánsíkkal egyénenként különböző szöget zár be. Felfogásunk szerint nem lehet kifogástalan egy olyan methodus, mely a különböző variációs lehetőségeket figyelmen kívül hagyja. Ha pedig ezeket figyelembe vesszük — aminthogy éppen gyakoriságuk folytán figyelembe kell vennünk —, akkor nem írhatunk elő olyan merev szabályokat, mint pl. a beszúrás mélysége, a beszúrás iránya stb., mert ez esetben éppen a methodus előírásához való merev ragaszkodás fog balsikerekhez vezetni mindazon esetekben, melyekben a középértéktől eltérő variációkkal állunk szemben. Minthogy bizonyos — a vezetéses érzéstelenítés szempontjából — fontos anatómiai értékekre vonatkozó adatokat a különböző antropologiai művekben nem találtunk, a rendelkezésünkre álló anyagon elvégeztük azokat a méréseket, melyek eredménye rámutat ezen variációk gyakoriságára és nagyságára és amelyekre Seidel általánosságban tartott megjegyzését kivéve, utalást nem találtunk. I. Vizsgálatunk tárgya elsősorban a mandibula felbágó ágának szélessége volt, mint amely méretnek döntő fontossága van a lingulá-