Fogorvosi szemle, 1937 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1937-03-01 / 3. szám
KÖNYVBIRÁLAT. Books — Livres — Libri — Bücher. Dr. BONYHÁRD BÉLA: A részleges protézis indikációi. (Die Indikationsstellung für die partielle Protese.) Zahnärztliche Fortbildung. 2. füzet. 1936. (Urban und Schwarzenberg.) Szerző e dolgozatában a parciális protézis indikációit tárgyalja a Kennedy - féle beosztás alapján, amelyről azonban az a véleménye, hogy bizonyos irányban kiegészítésre szorul. A Kennedy-féle főosztályok jellemzésénél nem tartja magát az eredeti meghatározáshoz és talán ennek tulajdonítható, hogy a IV. osztályt a III. osztály egyik speciális esetének fogja fel és azt fölöslegesnek tartja. Kennedy a III. osztályt úgy jellemzi: „Saddle unilateral; attachments anteriorly and posteriorly”. A IV. osztály ábráját pedig úgy magyarázza: „Saddla anterior to attachments”. Tehát a III. osztály Kennedy szerint csakis oldalsó hiányt jelenthet, míg a IV. osztálybeli hiány, amely a maradékfogazat előtt foglal helyet, csak mellső hiány lehet. Különben magának a szerzőnek véleménye szerint is a IV. osztálybeli eset más megoldást kíván, mint a III. osztály és éppen ezért a két osztály nem vethető össze egymással. A Max Müller-féle beosztásnak egyik fogyatékossága szintén az, hogy a „Schaltprothese” elnevezés úgy a III., mint a IV. osztályra alkalmazható és nem veszi tekintetbe, hogy a III. osztálybeli protézis az egyenesvonalú oldalsó segmentum, a IV. osztálybeli pedig az ívalakú mellső segmentum' pótlására való. Ugyanebben a hibában szenved a Wild-féle beosztás is. Utóbbi azonban a Müllerféle beosztással szemben közelebb áll az orvosi gondolkodáshoz, mert nem a protézis, tehát a therapiai eszköz osztályozását tartalmazza, hanem bizonyos anatómiai alapon nyugodva, diagnosztikai célra alkalmasabb. • Szerző felsorolja a továbbiakban a Rumpel-, Cummer- és Loos-féle beosztásokat és arra az eredményre jut, hogy egyik sem helytálló. Szerinte a beosztásnál a protézis funkeióképességét kell alapul venni, minthogy a protézis főszerepe a rágónyomás továbbvitele az állcsontokra, vagy a maradékfogazat, vagy a nyálkahártya, vagy mindkét tényező által. Miután pedig a fogak teherbírása más, mint a nyálkahártyáé, ezért a protézis funkcionális értéke nagyrészt attól függ, hogy a megterhelést a maradékfogakra, vagy a nyálkahártyára visszük át. Szerző tehát beosztásánál tulajdonképpen a megterhelést veszi alapul és ezt a továbbiakban elhorgonyzásnak nevezi el. Ezek szerint a kivehető protéziseket felosztja: I. Mereven elhorgonyzott protézisekre. II. Labiálisán elhorgonyzott protézisekre, a) vertikálisan mereven, b) vertikálisan korlátoltan, c) vertikálisan szabadon elhorgonyzott, d) kombinált protézisekre. III. Szabad protézisekre. A megterhelés és elhorgonyzás szétválasztásának szükségessége és a beosztásának helytelensége nyilvánvalóvá válik akkor, amikor a vertikálisan szabad elhorgonyzást részletesebben kifejti. 107
