Fogorvosi szemle, 1935 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1935-01-01 / 1. szám
33 törésen kívül más sérülése nincs a betegnek, vagyis nem fekvőbeteg, akkor különös figyelmébe ajánlandó a friss levegőn való mozgás, napozás és vitaminban gazdag táplálék fogyasztása. Ha a törési vonalban, a csontrepedésben fog van, akkor azt minél előbb ki kell húzni, mert a genyes folyamat mindaddig nem szűnik meg, míg ezt, vagy szilánkos törésnél a felületes sequestereket el nem távolítottak. Gyakran észleltem azt, hogy a fractura következtében meglazult és túlterhelt fogak esontfistulákat idéztek elő. A trauma, vagy a sínezés következtében meglazult fogak ellenben pár hét vagy hónap múlva szépen megerősödtek. Sajátságos jelenség az, hogy állcsonttöréseknél nem szokott nagyobb vérzés fellépni, még akkor sem, ha feltételezhető (példáid a törvégek pár cm.-es eltolódásánál), hogy fontos erek szakadtak el. Az állcsonttöröttek haematomái aránylag gyorsan felszívódnak, anélkül, hogy különösebb zavart okoznának, kivéve a szemüregi vérömlenyeket, amelyek látási zavarokat idéznek elő. Az idegek elszakadása rövidebb-hosszabb ideig tartó anaesthesiát vagy paraesthesiát idéz elő, ami azonban spontán szokott gyógyulni. Vannak ugyan kivételes esetek, amikor évek múlva tér csak vissza a normális érzékenység. Előfordul, hogy szilánkok vagy hegek olyan nyomást gyakorolnak az idegekre, hogy neuralgiás fájdalmakat okoznak a betegnek. Ilyenkor végső esetben a törés felületén haladó ideg exheresise válik szükségessé. Állcsonttörés következtében létrejövő vér-, zsír-, vagy légembolia nem fordult elő a praxisomban. Az állcsontok törvégeinek rögzítése extra- és intraoralis készülékek segítségével történhet. A kezelés célja az, hogy a normális viszonyoknak megfelelő módon egyesítsük és ebben a helyzetben jól rögzítsük a törvégeket, hogy ezáltal helyreállítsuk a beteg tökéletes rágóképességét és lehetőleg minél rövidebb idő alatt ismét munkaképessé tegyük. Fontos feltétel az, hogy kezelésünkkel ne okozzunk fájdalmat és, hogy az alkalmazott készüléket úgy válasszuk meg, hogy azt minél könnyebben szokhassa meg a beteg. Extraoralis kötést olyan esetben szoktam alkalmazni, amikor kevés fog, vagy éppen foghíjasság van jelen. Ebben az esetben természetesen prothesisre van szükség, amely ha régebbről megvan, elegendő a rögzítésre, ha nincs, akkor gipszminta után kell újat készíteni. Intraoralis rögzítő készülék alkalmazandó minden olyan állcsonttöröttnél, akinek megvannak a fogai. Az intraoralis síntől 3*
