Fogorvosi szemle, 1933 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1933-02-01 / 2. szám
126 Dr. G. S. Bialik (Kiew) : A szemfogak retentiójár ól. (Über Retention der Eckzähne.) Zeitschrift für Stomatologie. 1932. 20. A kiewi kórház fogászati osztályán a retineált fogak által okozott megbetegedések száma növekvő tendentiát mutat. Ennek óka valószínűleg abban rejlik, hogy az orvosok ma már nagyobb szerepet tulajdonítanak a betegségek előidézésében az odontogen tényezőknek és gyakrabban küldik betegeiket fogászati vizsgálatra. A szemfogak retentióját a következők okozhatják: Az állkapocs — fejlődéstani szempontból — kisebb lesz és így nem marad hely egyes fogaknak (különösen az alsó bölcseség-, felső szomfognak és az alsó második praemolárisnak) ; a fogcsírát az embryonális életben erőmüvi okok dislokálják; helyhiány a fogívben; a fogak és csont összenövése; a fogak előtörő erejét zavaró trauma (a tejfogak korai vagy vigyázatlan eltávolítása); a íogcsírok eonstitutiós megváltozása (lues, angolkór, gyulladás), esetleg a tejfog gyökerén képződő granuloma. A tej fogak is retineálódhatnak. Észleltek retineált fogon eariest, gangraenát, granulomát is. Az utolsó két évben körülbelül 50 beteget operáltak a klinikán retineált szemfog-okozta szövődményből kifolyólag és körülbelül ugyanennyi retineált szemfogat figyeltek még meg. E nagy anyagból két tanúságot von le: 1. a retentio öröklődhetik, 2. gyakran társul egyéb fog-állkapocsrendellenességgel. A felső szemfogak által okozott kóros elváltozások: heves főfájás, trigeminus neuralgiák, az arcideg működési zavarai, kettőslátás, fülfájások, orrmelléküreggyulladások, osteomyelitisek, cysták. Cikke végén néhány említésreméltó esetet ír le Bialilc. Az egyik esetben bronchialis asthmát, a másodikban heves főfájásokat, a harmadikban idült Highmoritist szüntetett meg az „eltévedt“ szemfog kiirtása, végül az utolsóban egy, a második őrlőfog táján lévő luetikusnak vélt fekélynek volt az oka. Вrüszt Páll dr. E. Sanders (Amsterdam—Wien): Az állcsonton kívül fejlődött fogeredetű cysták. (Ausserhalb des Kiefers sich entwickelnde Zahnzysten.) Zeitschrift für Stomatologie. 1932. 19. A fogeredetü cysták legtöbbször jól diagnostizálhatók röntgenfelvételen. Az általa közölt két esetben azonban a képek csaknem normálisak voltak, míg a klinikai vizsgálat és a műtét jókora cystákat mutatott. Mindkét betegnél a lágyrészek alatt képződött radicularis cystáról volt szó. Az egyiknél a gyökéresúesnál lévő csonthiány magyarázza meg az üreg submucosus fejlődését; míg a második betegnél valószínűleg subperiostalis tályog alakult át cystává. Вrliszt Pál dr. B. Orbán: Fejlődéstan és histogenesis. (Entwicklungsgeschichte und Histogenese.) Die Fortschritte der Zahnheilkunde. 1932. p. 699—710. A fogbél reaetióképességéről általában a szerzők nem sokat tartanak. Gyökérfractura esetén azonban biztos adátok vannak arra, hogy a megszakított pulpa mégis életben maradt. Kutyafogakon három hónappal az állat halála előtt fraeturált gyökércsúcsban Kronfeld az odontoblastokat vitalis reactiókat mutató állapotban találta (dentintermelés). Ilyen kedvező lefolyás csak a fertőzés
